ma 2025.6.17 15:02
Olvasási idő 0:54
Szöllősi Anna

Letaszították a trónról, már nem Bécs a legélhetőbb város

UTAZÁS AUSZTRIA BÉCS DÁNIA LISTA

Az osztrák főváros három évig tartotta a világ legélhetőbb városa címet.

Három év után Bécs lekerült az Economist csoport gazdaságkutató intézete, az Economist Intelligence Unit (EIU) által készített rangsorról, ami a világ legélhetőbb városait listázza. A vezetést ezúttal Koppenhága vette át – számolt be róla az MTI. 

A Global Liveability Index 2025 rangsor első helyét a dániai Koppenhága szerezte meg, a város 100 ponttal a maximális eredményt érte el a stabilitás, az oktatás és az infrastruktúra terén, és ezzel a tavalyi második helyéről az elsőre lépett. Bár Bécs a legtöbb kategóriában jól teljesített, a stabilitás kategóriában csökkent a pontszáma.

A stabilitásra nehezedő nyomás miatt Bécs három év után elveszítette a legélhetőbb városnak járó rangját

– közölte Barsali Bhattacharyya, az EIU igazgatóhelyettese. Nem az osztrák főváros volt az egyetlen, amely alacsonyabb pontszámot kapott egy olyan kategóriában, amelyben korábban jól teljesített. Ahogy már 2024-ben is, Nyugat-Európa, valamint a Közel-Kelet és Észak-Afrika esetében is csökkentek a stabilitási pontszámok.

Az EIU-index 173 városot értékel világszerte 30 mutató – többek között az egészségügy, az oktatás, a stabilitás, az infrastruktúra és a környezet – alapján.

Az első tíz helyezett idén Koppenhága (Dánia), Bécs (Ausztria), Zürich (Svájc), Melbourne (Ausztrália), Genf (Svájc), Sydney (Ausztrália), Oszaka (Japán), Auckland (Új-Zéland), Adelaide (Ausztrália), Vancouver (Kanada) lett.

A lista végén Damaszkusz (Szíria), Tripolisz (Líbia), Dacca (Banglades), Karacsi (Pakisztán) és Algír (Algéria) áll.

A teljes lista egyelőre nem érhető el az EIU honlapján, de amint nyilvánosságra kerül, hogy Budapest hányadik helyen végzett, cikkünket frissítjük!