Úgy látszik, még van lendület a hasonmásversenyekben, a hétvégén Brooklynban keresték korunk egyik legkelendőbb férfiszínészének hasonmásait.
A győztes egy helyi apuka lett – George Gountas 50 dollárt vihetett haza, illetve egy éven keresztül ingyen ehet egy mexikói étteremben. A versenyt a Son Del North nevű étterem rendezte (ők ajánlották fel a burritókat is), miután Pascal 2023-ban azt mondta, szerinte nem lehet jó mexikói kaját kapni New Yorkban.
Az épp 15 percnyi hírnevét élő Gountast a családja rángatta el a versenyre, amit rögtön meg is nyert.
Akkor kezdődött, amikor először megjelent a Trónok harca – akkor hallottuk először, hogy mennyire hasonlít rá. Aztán néhány gyerek is felfigyelt rá, szóval, amikor megláttuk a kiírást, azt gondoltam: »Apák napja van. Menned kell«. Vicces, mert egyáltalán nincs fent a közösségi médiában. De most már mindenhol ott lesz
– nyilatkozta a férfi felesége.
Pedro Pascal napjaink egyik legnagyobb hollywoodi sztárja. A Trónok harcával berobbant színészt jelenleg leginkább a The Last of Us című sorozatban láthatjuk, aminek második évadáról mi is írtunk, de ő volt a maszkos főszereplő a Mandalóriban, és a Gladiátor 2-ben is elcsíphettük. Pascal idén lett 50 éves, a szülinapi buliján pedig a transz jogokért is kiállt.