Az amerikai Legfelsőbb Bíróság legfeljebb január 19-ig helyezheti hatályon kívül a TikTok betiltásáról szóló törvényt. Szakértők szerint Donald Trump nyomást tudna gyakorolni a bírákra, hogy megmaradjon az USA-ban a platform.
A TikTok január 19-ig megszüntetheti működését az Egyesült Államokban, hacsak az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem helyezi hatályon kívül vagy más módon nem késlelteti annak a törvénynek a hatálybalépését, amelynek célja, hogy a TikTok kínai anyavállalata eladásra kényszerítse a platformot – írja cikkében a CBS News.
„Ilyen intézkedés hiányában a törvény 2025. január 19-én lép hatályba. Ezzel a TikTok – az ország egyik legnépszerűbb platformja – több mint 170 millió havi felhasználója számára az elnöki beiktatás előestéjén leállna“ – közölte a TikTok egy december 9-i jogi nyilatkozatában. Bizonytalan, hogy a bírák mennyire veszik majd figyelembe Donald Trump újonnan megválasztott elnök kérését is, aki korábban támogatta a platform betiltását, majd az elmúlt egy évben már sokkal pozitívabban nyilatkozott a témában, és azt kérte, adjanak neki és új kormányának időt arra, hogy „politikai megoldást“ találjanak a kérdésre. A TikTok és a kínai székhelyű ByteDance, valamint a tartalomkészítők és felhasználók azzal érvelnek, hogy a törvény drámai módon sérti az alkotmányban foglalt szólásszabadság biztosítékát.
A CBS News szakértőket kérdezett meg a témában, akik szerint a TikToknak több lehetősége is van arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság közbenjárásán kívül elkerülhesse a platform felfüggesztést. Például Trump hivatalba lépése után megkérheti az Igazságügyi Minisztériumot, hogy ne érvényesítse a kérdéses törvényt, illetve ne emeljen vádat olyan technológiai cégek ellen, mint az Apple és a Google, amelyek alkalmazásboltjaikban szintén üzemeltetik a TikTokot. Trumpnak arra is van felhatalmazása, hogy január 19. után 90 napos haladékot adjon a törvény végrehajtására, bár ehhez igazolnia kellene a kongresszusnak, hogy „jelentős előrelépésről szóló bizonyítékok“ születtek arra, hogy értékesítsék az alkalmazást.
Fontos megjegyezni, hogy ha hatályba is lép a törvény, nem fog eltűnni az amerikaiak telefonjairól január 19-én. A felhasználók azonban nem tudnák frissíteni az alkalmazást, és azok, akik még nem rendelkeznek vele, nem is tudnák már letölteni.