tegnap 2024.12.4 16:28
Olvasási idő 1:15
Szécsi Krisztián

Így menti meg a sziklamászás két kábítószerfüggő életét

FILMEK + SOROZATOK DOKUMENTUMFILM DROG ELŐZETES KÁBÍTÓSZER MAGYAR FILM

Miklós Ádám és Száki Adrián dokumentumfilmje, a "Mélypont érzés" két magyar kábítószerfüggő felépülésének első másfél évét követi nyomon.

December 5-től, csütörtöktől, látható a hazai mozikban a Mélypont érzés című magyar dokumentumfilm, amely mintegy másfél éven keresztül követi két fiatal szerhasználó, Boróka és Szilveszter felépülésének történetét.

Miklós Ádám rendező és Száki Adrián producer azt akarták megmutatni, ahogyan a két főszereplő a drogok elhagyása után elindul az önfelfedezés, az önelfogadás küzdelmes, kudarcokkal kísért útján, ami végső soron a gyógyulás felé vezeti őket.

Mélypont érzés
Mélypont érzés Forrás Mélypont érzés

„A függőséggel foglalkozó dokumentumfilmünknek már a címe is azt a pillanatot ragadja meg, amikor a szerhasználók úgy döntenek, hogy változtatni akarnak az életükön. Elérik a mélypontot, ahonnan két út vezet tovább számukra. Fel lehet állni belőle, vagy benne lehet ragadni abba a helyzetben, ahol vannak. Mi két olyan fiatalt követtünk a kameránkkal, akik szembenéznek problémáik gyökerével, a családi kapcsolataikkal miközben támogatást, megbocsátást és mindenekelőtt önelfogadást keresnek” – mondta Miklós Ádám, aki írója és rendezője, egyúttal vágója és operatőre is a filmnek.

Kiemelt tartalom
Tallinn ilyen: hűvös, váratlanul gyönyörű, van egy celebsirálya, és hozott magával egy magyar filmet, amire már régóta vágytunk Tallinn ilyen: hűvös, váratlanul gyönyörű, van egy celebsirálya, és hozott magával egy magyar filmet, amire már régóta vágytunk 4 nappal ezelőtt

A rendező elmondta: a film témájára még 2019-ben bukkantak rá Száki Adrián producerrel, miután a mindkettőjük életében bekövetkezett párkapcsolati trauma hatására felfedezték maguknak a sziklamászást. Ez a sport segített nekik talpra állni, illetve ez hozta össze őket dr. Petke Zsolt addiktológussal. Rajta keresztül ismerték meg a budapesti Megálló Csoportot, ahol a mászást terápiás jelleggel használják a függőségekből való felépülés érdekében.

Miklós Ádám az egykori szenvedélybetegek által üzemeltetett Megálló Csoport rekreációs házában ismerte meg a nehéz családi háttérrel rendelkező Borókát és a szexualitásával küzdő Szilvesztert, akik végül vállalták, hogy betekintést engednek a felépülésük menetébe és a kamerák előtt mutatják meg, hogyan próbálnak kimászni abból a mély gödörből, ahová az évek során a drogok használatával és a számtalan lelki sérüléseik, feldolgozatlan problémáik és kapcsolataik miatt jutottak.

A Mélypont érzés idén sikerrel szerepelt az A kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjában, innen egy különdíjat hoztak el vele az alkotók. A film magyarországi premierje a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon volt, december 5-től pedig országszerte megtekinthető lesz a mozikban.

A Mélypont érzés előzetesét itt lehet megnézni: