A tragikus focimeccset Mamadi Doumbouya guineai elnök tiszteletére rendezték. Az áldozatok között gyerekek is lehetnek, nagyon sok a sérült.
Tömegtragédiába fulladt egy futballmérkőzés a guineai Nzérékoré városában, ahol hivatalosan eddig 56 ember vesztette életét, de meg nem erősített információk szerint akár a százat is meghaladhatja a halálos áldozatok száma – írja a 24.hu.
A beszámolók szerint egy (vagy több) megosztó játékvezetői ítélet után szabadultak el az indulatok a nyugat-afrikai városban, ami után a szurkolók a pályára özönlöttek, ahol egymásnak estek, majd az összecsapást az utcán is folytatták.
A CNN a helyi hatóságok közlése nyomán arról ír, hogy az összecsapásoknak legalább 56 halálos áldozata van, nagyon sokan mások megsérültek. A sérültekkel megteltek a kórházak, az áldozatok között gyerekek is lehetnek.
„A kórházban holttestek sorakoznak, ameddig a szem ellát. Mások a földön fekszenek a folyosókon. A hullaház tele van. Körülbelül 100 halott van” – idéz a Daily Mail egy neve elhallgatását kérő orvost.
A meccset Mamadi Doumbouya guineai elnök tiszteletére rendezték, aki 2021-ben puccsal ragadta magához a hatalmat. A politikus nemzetközi nyomásra ígéretet tett arra, hogy 2024 végéig lemond egy polgári kormány javára, de azóta világossá tette, hogy nem fog.