ma 2024.10.28 12:25
Olvasási idő 1:04
Maier Péter

Oxfam: A felső egy százalék tevékenyen hozzájárul a szegényebbek éhezéséhez és halálozásához

TÁRSADALOM GAZDASÁG KLÍMAVÁLTOZÁS KÖRNYEZETSZENNYEZÉS OXFAM

Az Oxfam civil szervezet kutatása szerint az ötven leggazdagabb ember három óra alatt nagyobb szén-dioxid-kibocsátáshoz járul hozzá, mint egy átlag brit egész életében.

Az emberek leggazdagabb egy százalékának szén-dioxid-kibocsátása szignifikánsan súlyosbítja az éhezést, a szegénységet, valamint növeli a többlethalálozást egy friss jelentés szerint.

A luxusjachtok, a magánrepülők és a környezetszennyező iparágakba történő beruházások miatt a világ leggazdagabb embereinek fogyasztása azt is megnehezíti, hogy a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fokon tudjuk maximalizálni.

Az Oxfam brit civil szervezet elemzése szerint, ha minden ember ilyen intenzitással termelné a Földet melegítő gázokat, akkor ezt a 1,5 Celsius-fokos célzott felmelegedési limitet két nap alatt haladnánk meg. A jelenlegi kibocsátási trendek mellett egyébként ez négy év alatt lesz meg, ha nem történnek gyors és jelentős változások.

A világban fellépő szegénység ellen küzdő csoport jelentése közvetlenül az Egyesült Királyság költségvetés-bejelentése, az amerikai elnökválasztás, illetve a bakui COP29 klímacsúcs előtt érkezett.

Az Oxfam célja, hogy rávilágítsanak a kibocsátási egyenlőtlenségekre, illetve felszólítsák a kormányokat, hogy adóztassák meg a szupergazdagokat a túlzott fogyasztás visszaszorítása, a tiszta energiára való átálláshoz szükséges bevételek előteremtése, illetve a globális felmelegedés által leginkább érintettek kártalanítása érdekében.

A kutatás szerint a világ ötven leggazdagabb milliárdosa átlagosan több szén-dioxid-kibocsátáshoz járul hozzá kevesebb mint három óra alatt, mint egy átlagos brit egész életében. Egy év alatt átlagosan 184-szer használnak magánrepülőt, illetve 425 órát töltenek a levegőben, ezzel annyi szén-dioxidot termeltek, mint egy átlagember 300 év alatt. Emellett luxusjachtjaik akkora mértékű szén-dioxidot bocsátottak ki, amit egy átlagember 860 év alatt képes lehozni.

Lauren Sanchez és Jeff Bezos 2023 nyarán a milliárdos luxusjachtján, az olaszországi Portofinóban
Lauren Sanchez és Jeff Bezos 2023 nyarán a milliárdos luxusjachtján, az olaszországi Portofinóban Forrás MEGA/GC Images

Példának okáért: Jeff Bezos Amazon-alapító két magánrepülőgépe 12 hónap alatt közel 25 napot töltött a levegőben, és annyi szén-dioxidot bocsátott ki, amennyihez egy amerikai Amazon-alkalmazott 207 év alatt tud hozzájárulni. Ugyanabban az időszakban Elon Musk két repülőgépe együttesen annyi szén-dioxidot küldött a bioszférába, mint amennyiért egy átlagos ember 834 év alatt felelne.