2024.10.26 13:05
Olvasási idő 1:02
Szöllősi Anna

Lily Allennek több bevétele származik az OnlyFansből, mint a Spotify-hallgatóiból

ARCOK LILY ALLEN ONLYFANS SPOTIFY

Lily Allen nyáron indította el OnlyFans-oldalát, ahol lábfotókat kínál, és nagyobb összeget szakít vele, mint amit előadóként a Spotify-hallgatói után kap.

Lily Allen az X-en reagált az egyik felhasználónak, aki kritikával illette, mert az OnlyFansen keresi kenyerének – mint kiderült – nem is olyan kis részét – írja a Telex a Billboard nyomán. Elég elkeserítő adat, hogy a havi körülbelül 7,5 millió Spotify-hallgató kevesebb pénzt hoz az énekesnő konyhájára, mint az a tízezer előfizető, aki hajlandó havidíjat kicsengetni Allen lábfotóiért.

Képzeld el, hogy művész vagy, és közel 8 millió havi hallgatóval rendelkezel a Spotifyon, de több pénzt keresel azzal, hogy 1000 ember előfizet a lábadról készült képekre

– írta a brit énekesnő, és megjegyezte: „ne a játékost utáld, hanem a játékot.” 

Lily Allen még idén júliusban döntött úgy, hogy létrehoz egy oldalt az OnlyFansen, ahol a lábairól kínál fotókat havi 10 dollárért (kb. 3700 forint) cserébe. Korábban egy podcastban azt nyilatkozta, a döntéshez hozzájárult, hogy a pedikűröse megdicsérte a lábait, aki arra is felhívta a figyelmét, hogy „öt csillaga van a WikiFeeten, ami elég ritka.“

Kiemelt tartalom
Spooky jellegű mulatás: Itt a REFRESHER halloweeni playlistje! Spooky jellegű mulatás: Itt a REFRESHER halloweeni playlistje! 2 nappal ezelőtt

A lap számításai szerint Lily Allen havonta körülbelül 10 ezer dollárt (kb. 3,7 milllió forint) profitálhat az OnlyFans-bizniszből, míg a Spotifytól naponta 4077 dollár (kb. 1,5 millió forint) jön be a kiadóhoz a számai után, aminek az énekesnő csak a töredékét kaphatja meg. Ebből az összegből ugyanis levonódik a kiadó és a koncertszervezők díja, a tényleges bevétel pedig attól is függ, hogy az előadó birtokolja-e az éppen lejátszott számok szerzői jogait.