2024.9.24 9:06
Olvasási idő 1:59
Masszi-Rigó Csilla

Brat-történeti pillanat: Charli XCX és Lorde együtt adta elő a színpadon a nyár egyik slágerét

ZENE BRAT CHARLI XCX KONCERT LORDE TROYE SIVAN

Charli XCX nyáron adta ki a Brat albumot, melynek egyik dala, a Girl, So Confusing az ő és Lorde évek óta tartó, ki nem mondott ellentétjét oldotta fel. Hétfőn este a két énekes együtt adta elő élőben a számot Charli New York-i koncertjén.

Igazi popzene-történeti pillanatnak lehettek tanúi hétfőn este Charli XCX New York-i rajongói a Pitchfork beszámolója szerint. Az énekesnő éppen észak-amerikai turnéján vesz részt Troye Sivannal, és egy hatalmas, meglepetésekkel teli koncertet adtak elő a Madison Square Gardenben: a színpadon fellépett Addison Rae, akivel a Diet Pepsi című dalt adták elő közösen, az est hangulata azonban akkor tetőzött, mikor Charli mellett Lorde lépett fel a színpadra, és együtt adták elő most először élőben a Girl, So Confusing Version With Lorde tracket. 

A két énekesnő nyáron vetett véget egy évtizedes ellentétnek, amely ma már több mint valószínű, hogy félreértések sorozatából, na meg persze a (közösségi) média egymás ellen hergelébésől alakult ki. 

Habár a két előadó zenéje vagy hangja egyáltalán nem hasonlít, Charli és Lorde esztétikája némiképp hasonló volt főleg a 2010-es évek közepén, az évek során pedig többen is összehasonlították őket a közösségi médiában. A Rolling Stone UK-nak adott májusi interjújában Charli őszintén beszélt érzéseiről és arról az időszakról, amikor Lorde berobbant a köztudatba Royals című számával. 

Szuper irigy voltam arra a sikerre, amit az a dal elért, és amit Ella kapott

– mesélte az énekesnő, aki persze tisztázta is, hogy ez az irigység főként abból fakadt, hogy elkezdte összehasonlítani magát az új-zélandi pályatársával. 

Kiemelt tartalom
Virágzik 2024-ben a recessziós pop: minél gyorsabbak a popslágerek, annál rosszabb a gazdasági helyzetünk? Virágzik 2024-ben a recessziós pop: minél gyorsabbak a popslágerek, annál rosszabb a gazdasági helyzetünk? 2024.9.20 13:17

„Az agyadban összerakod ezeket a dolgokat: szerette a zenémet. Nagy haja volt neki is, nekem is nagy hajam volt. Fekete rúzst viselt; egyszer én is fekete rúzst viseltem. Létrehozod ezeket a párhuzamokat, és azt gondolod: Hát, ez akár én is lehettem volna.”

Ahogy az interjúból kiderült, Charli azért is érzett egyfajta irigységet, mert bizonytalan volt a saját munkájával kapcsolatban. 

lorde charli xcx kozos dal koncert girl so confusing
Lorde és Charli a 2014-es MTV VMA díjátadón. Forrás MTV/MTV1415/Getty Images for MTV

A Girl, So Confusing is pont erről a konfilktusról szólt, illetve arról a ki nem mondott, de tapintható feszültségről, ami a két nő között volt érezhető, akárhányszor találkoztak. Ahogy a dalban is elhangzott, kínosnak tűnt az együtt töltött idő, nem volt bennük sok közös tulajdonság, úgy tűnt, egyik fél sem őszinte a másikkal, ráadásul amikor egy esetleges találkáról vagy kollaborációról esett szó, Lorde mintha próbált volna kihátrálni az együttműködésből. 

Aztán megjelent Charli dala, Lorde pedig válaszolt, és egyszer csak a semmiből kijött a Girl, So Confusing Version With Lorde, amelyben a másik fél elmondja, miért is nem lógott Charlival, miért félt a paparazziktól, vallott testképzavarától és arról is, miért próbálta meg kemény külső mögé rejteni valódi érzéseit. A csajok a világ szeme láttára beszélték ki tíz év félreértéseit, tegnap pedig közösen álltak színpadra, ezzel pedig körbeért egy hosszú, hosszú történet. 

Kiemelt tartalom
Brat Summer Never Ends – OUTFIT CHECK a Brat partyról Brat Summer Never Ends – OUTFIT CHECK a Brat partyról 2024.9.7 11:19

Bár a Lorde-kollaboráció eredetileg a Brat Girl, So Confusing című kislemezének önálló remixeként jelent meg, Charli XCX nemrég elárulta, hogy a dal szerepel a hamarosan megjelenő Brat and It's Completely Different but Also Still Brat című lemezen. Az október 11-én megjelenő remixalbumon a korábban megjelent 360 Featuring Robyn and Yung Lean, a Von Dutch A. G. Cook Remix Featuring Addison Rae, a Talk Talk Featuring Troye Sivan és a Guess Featuring Billie Eilish című számok is szerepelnek.