A dadus hat évadon keresztül szolgáltatta a komoly és komolytalan pillanatokat, de mindenek előtt Fran Fine ruhái azok, amelyek a legmaradandóbb nyomokat hagyták a nézők emlékezetében.
Aligha kell bárkinek bemutatni – remélhetőleg – A dadus című sitcomot, mely 1993-tól egészen 1999-ig futott. A Jóbarátokkultuszát ugyan nem haladja meg népszerűsége, azonban előbbivel ellentétben határozottan jobban öregedett. A poénokon és Fran Fine karakterén kívül azonban a zseniális kosztümdizájn tette igazán felejthetetlenné a Fran Drescher és akkori férje, Peter Marc Jacobson által alkotott sorozatot. Drescher nagyszájú, őszinte, ízig-vérig camp karaktere hat évadon keresztül szolgáltatta a harsányabbnál harsányabb szetteket. Stílusa halhatatlanságát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy harminc évvel később is irigység tárgyát képzi ruhatára.
A Dadus-formula
A szexi bébiszitter eszménye nem új keletű toposz a szórakoztatóiparban. Szerencsére A dadusban nem a szexuális ragadozó tendenciákkal rendelkező, boldogtalan apuka és az éppen nagykorúvá vált, hiperszexualizált fiatal lány alá-fölé rendelt viszonya bontakozik ki. Fran semmilyen értelemben nem tekinthető a tipikus dadának, többek között, mert munkájához abszolút nem illő, de ízléses szerelésekben dolgozik.
Hagyományos értelembe vett munkaruhával nem rendelkezik, de Brenda Cooper jelmeztervező ügyesen kialakította a Fran-formulát, ami egyszerre növeli Fran Fine csáberejét és szerethetőségét. Az összeállítások mindig testhez simuló, alakhangsúlyos darabokból állnak, ezen belül gyakran visszatér a rövid miniszoknya, fekete vagy fehér garbó, fekete harisnya, egyszerű fekete magassarkú és valamilyen feltűnő felső ruházat kombinációja, melynek ismétlődése egységesebbé teszi Fran gardróbját.
A Fran-formula másik a variációjában a formálisabb, újgazdag családi körbe jobban illő fehér, fodros ing kapott helyet.
Ahogy nőtt a show költségvetése, úgy váltak egyre változatosabbá és drágábbá a ruhadarabok. Bár designer ruhákból az első évadban sem volt hiány, – a Moschino akár mellékszereplőnek is tekinthető – később egyre extravagánsabb és drágább darabokban flangált Fran a Sheffield-háztartásban, és szinte alig láthattuk kétszer ugyanabban a Chanel kosztümben.
View this post on Instagram
DIY
A feszes ruhák remekül kiemelték Drescher homokóra alakját, a szoros szabás és mikrohossz azonban gyakran Cooper keze munkájának volt köszönhető: sok ruhát megkurtítottak és szűkebbre faragtak. Tulajdonképpen ritkán került eredeti formájában képernyőre egy-egy darab, az igazán Franes hatásért pedig díszes gombok, színes betoldások, mintás részletek kerültek a ruhákra.
View this post on Instagram
A figyelem középpontja
A divat olyannyira kardinális kérdés a sorozatban, hogy a díszletet is azért festették letisztultabb színűre, hogy Fran igazán kitűnjön környezetéből, és a vad, vibráló színek, minták és textúrák ne eredményezzenek disszonanciát.
A designerek
Fran többek között Moschino, Chanel, Anna Sui, Herve Leger, Christian Lacroix, Todd Oldham, Dolce & Gabbana, Bella Freud, Fendi, Azzedine Alaia és Marc Jacobs tervezéseiben nyűgözte le főnökét és (spoiler) leendő férjét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Személyes kedvencem Vivienne Tam Mao Ce-tung mintás szoknyája. A kínai tervező érthető okokból hideget, meleget is kapott a diktátort popart stílusban ábrázoló terveiért.
A mellények
Az egyszerűbb garbót és ingeket gyakran egy feltűnő mellénnyel bolondították meg. Bármennyire harsány darabok is kerültek Franre, a színek és minták ügyes koordinálásával a különböző anyagok, textúrák mindig összhangban voltak egymással.
Nagyon mini ceruzaszoknya
Fran Fine stílusának időtlenségét a különböző stílusok keverése is nagyban elősegíti. Az elegánsabb, felső tízezerrel asszociált kosztümök, blézerek, galléros ingek tökéletes ellenpólusai a mini szoknya, más néven szexiség kortalan alapkövének.
A jelmeztervezőként remekelő Cooper addig feszegette a szoknyahossz határait, amíg a családbarát műsor íratlan szabályzata és a TV-társaság engedte. Persze, a 90-es évek abszolút sláger darabja, a mom jeans is feltűnik Franen.
Állatminták
Fran Fine a leopárd, gepárd és valamennyi szavannán élő állat bundáját imitáló minták koronázatlan királynője. Aki mást állít, az bizonyára túl sokszor látta a TV-képernyőn Győzike zebramintás öltönykölteményeit és az ugyancsak a lófélék családjába tartozó emlős által dominált palotáját.
Fejpántok
Cooper és Drescher fejfedők teljes palettáját vonultatta fel a műsor folyamán, de Fran Fine abszolút védjegye a fejpánt lett.