Miller Dávid bokszolása lenyűgözte a szakértői gárdát. Henry Kettnert végül Pribelszki Norbi helyettesítette, de nem jött össze neki a bravúr.
Vasárnap este rendezték meg az idei Sztárbox első versenynapját a budapesti Riz Levente Sport-és Rendezvényközpontban, amit az RTL-en és az RTL+-on lehetett követni.
Az első adás slágermérkőzése egyértelműen a férfi könnyűsúly mezőnyében tartott Miller Dávid–Varga Ádám összecsapás volt, különösen az eredmény ismeretében. Ez lett ugyanis az egyetlen olyan meccs, amely során KO döntött: Miller a második menetben állt bele egy háromütéses sorozatba, ami után Varga elterült, a műsorvezető-énekes így kiütéses győzelmet aratott. Erről egy helyszínen készült felvételt is megosztott egy TikTok-felhasználó.
Két másik kategóriában is rendeztek meccset az első versenynapon. A női könnyűsúlyban Hódi Pamela és Halastyák Fanni, azaz Nemazalány csaptak össze, a mérkőzés pedig Hódi győzelmével zárult, miután ellenfele a negyedik menetben feladta a mérkőzést.
A férfi nehézsúly kategóriában Hernry Kettner egy vállsérülés miatt az utolsó pillanatban visszalépett a versenytől, így csak az adás alatt derült ki, hogy ki lesz Noszály Sándor ellenfele az első fordulóban. Pribelszki Norbert állt ki ellene a ringben, aki fölött Noszály négy menetben, egyhangú pontozással győzedelmeskedett.
A műsor vasárnap folytatódik, ismét izgalmas nevekkel a versenyzők között:
- Férfi középsúly: Danny Blue – Szecsei Valter
- Női pehelysúly: Schóbert Lara – Pap Dorci
- Férfi nehézsúly: Lmen Prala– Németh Kristóf