2024.7.26 14:53
Olvasási idő 2:45
Kovács M. Dávid

Sérülése miatt nem indul az olimpián Kovács Zsófia, Székely Zója váltja

SPORT 2024-ES PÁRIZSI OLIMPIA OLIMPIA TORNA

Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint Kovács Zsófiát nagyon megviseli a helyzet, csak remélni tudja, hogy sportolóként talpra tud majd állni. Székely Zója még sokkhatás alatt áll, az öröme nem felhőtlen, de mindent megtesz, hogy jól szerepeljen.

A csütörtöki pódiumedzésen sérülést szenvedett Kovács Zsófia helyett Székely Zója képviseli Magyarországot felemáskorláton az idei párizsi olimpián – közölte pénteken a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), miután jóváhagyták a sportoló indulását.

A MOB és a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) azután kezdeményezte Székely nevezését, hogy Kovács Zsófia a csütörtöki pódiumedzésen megsérült. A végső szót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Torna Szövetség és a párizsi szervezőbizottság mondta ki.

Kovács Zsófia, a párizsi olimpiára készülő tornász edzés közben Dunaújvárosban 2024. július 4-én.
Kovács Zsófia, a párizsi olimpiára készülő tornász edzés közben Dunaújvárosban 2024. július 4-én. Forrás Illyés Tibor / MTI


A harmadik olimpiájára kijutott, háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia tornász felemáskorláton volt érdekelt, ám a csütörtök esti pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően megsérült a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde.

Az MTI híre szerint péntek reggel MRI-vizsgálaton vett részt Párizsban, az eredmény ismeretében pedig a magyar orvosi csapat úgy döntött, hogy térdfájdalmai miatt vasárnap nem szerepelhet.

Kovácsnak a szeptemberi keresztszalag-szakadása miatt nem vehetett részt októberben a belgiumi világbajnokságon. A műtétje sikeres volt, a felépülése a tervek szerint haladt, de idén a májusi kontinensbajnokságon, az országos bajnokságon és a világkupaversenyeken sem indult – Székely Zója mindegyiken ott volt.

Székely Zója: Még sokk alatt vagyok, nem felhőtlen az öröm

„Nagyon nehéz bármit is mondanom, egyelőre még sokk hatása alatt vagyok. Természetesen nagyon boldog vagyok, hiszen egy álmom teljesül, ott lehetek az olimpián, de nem felhőtlen az örömöm, hiszen egy sérülés miatt van mindez. Persze az vigasztal, hogy többször is nagyon közel álltam ahhoz a kvótát tekintve, hogy én is ott lehessek Párizsban“ – idézte Székely Zóját a MATSZ.

Tegnap este, amikor kiderült, hogy mi történt, többen is kerestek, hogy akkor most én utazom-e. Őszintén szólva én nem tudtam, mi a szabály, mivel nekem az volt a feladatom, hogy a keret kiutazásáig, vagyis hétfőig legyek topformában. Ma reggel kaptam hivatalos tájékoztatást a szövetségtől, hogy van lehetőség a cserére, és indulhatok az olimpián.

Az Eb-ezüstérmes sportoló azt ígérte, minden tőle telhetőt megtesz, hogy a lehető legjobb formáját hozza, és mentálisan is készen álljon.

Székely Zója (FTC) felemáskorlát-gyakorlata a női torna országos bajnokság szerenkénti döntőjében a Nemzeti Tornacsarnokban 2024. március 24-én.
Székely Zója (FTC) felemáskorlát-gyakorlata a női torna országos bajnokság szerenkénti döntőjében a Nemzeti Tornacsarnokban 2024. március 24-én. Forrás Kovács Tamás / MTI

„Talán a mentális része a nehezebb, hiszen sokszor napról napra, percről percre változott a helyzet, és még most is ez van. Hétfő óta is edzek, csak már nem csináltam gyakorlatokat. Ahogy megkaptam a hírt, azonnal mentem le a terembe, csinálom újra a gyakikat, de ugye ebben a sportban pár nap kiesés is sokat számít“ – mondta Székely Zója.

Ma még edzés és ügyintézés vár rám, felszerelést is kapok, és holnap irány Párizs. Az élet, a sors megadta ezt a lehetőséget, szeretnék élni vele, persze jobb lett volna, ha nyugodt körülmények között tudok készülni, főleg mentálisan, de az adott szituációhoz képest így is megpróbálom a lehető legjobb gyakorlatot bemutatni.

A magyar tornászválogatottat még Mészáros Krisztofer, Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge alkotja az olimpián. A férfi selejtezőt szombaton, a nőit vasárnap rendezik.

Draskóczy Imre: Egész éjszaka nem aludtunk

Draskóczy Imre szövetségi kapitány azzal kezdte, hogy nem volt könnyű éjszakája.
„Egy szobában vagyok Trenka Jánossal, Zsófi edzőjével, egész éjszaka nem aludtunk semmit, aggódtunk, gondolkodtunk, hogyan tovább. Zsófi MRI-vizsgálata délelőtt volt, most kezelik a lábát. Lelkileg nagyon megviseli ez a helyzet, ami teljesen érthető. Nagyon remélem, hogy mint sportoló fel tud állni ebből a gödörből, és a rehabilitációt és egy hosszabb, nyugodtabb felkészülést követően ismét régi formáját hozza majd“ – mondta.

Kiemelt tartalom
Mi is az a Gender Studies, amivel a kormány évek óta riogatja a magyar társadalmat? – Interjú Steve On Gender Studies kutatóval Mi is az a Gender Studies, amivel a kormány évek óta riogatja a magyar társadalmat? – Interjú Steve On Gender Studies kutatóval 2024.8.25 11:05

A kapitány elmondta: a MOB és a MATSZ vezetése, illetve az orvosi csapat jelenleg arról egyeztet, hogy Kovács Zsófia ott marad-e Párizsban. „Folyamatosan edzünk, most is a teremben vagyunk, nekünk az a feladatunk, hogy kezeljük ezt a helyzetet, hogy csak magukra és a gyakorlatokra koncentráljanak. Zóját várjuk holnap, megpróbáljuk mindenben segíteni, hogy ki tudja próbálni az itteni szereket. Nincs könnyű helyzetben, hiszen egy napja van arra, hogy akklimatizálódjon a szerekhez, felvegye a ritmust, de tapasztalt, jó versenyző, így remélem, megoldja“ – mondta Draskóczy.

Kovács Zsófia: Igyekszem elfogadni a történteket

Kovács Zsófia péntek délután az Instagram-oldalán reagált a történtekre. „Mit is írhatnék… Rengeteg fájdalom, lemondás, szenvedés, és mégis ez a vége. Annyi minden történt, de végül jogosan utazhattam ki Párizsba, kapva egy utolsó esélyt, hogy megmutathassam magam, de a sors közbe szólt.“

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Kovács Zsófia (@zsofikovacs6) által megosztott bejegyzés

A folytatásban azt írta: rettentően szomorú, hogy így alakult, de igyekszik elfogadni a történteket. Ebből a posztból derül ki az is, hogy nem marad Párizsban, még szombaton hazautazik. „Sosem voltam az az ember, aki másnak rosszat akarva szeretne jót magának, és ez mindig is így lesz. Holnap hazautazok, és otthon folytatom a gyógyulásomat.“