2024.6.25 11:31
Olvasási idő 1:08
Kovács M. Dávid

LSD-t és marihuánát fogyasztott, majd leszúrta magát egy 22 éves fiatal egy budapesti házibuliban

KÖZÉLET BUDAPEST DROG KÁBÍTÓSZER MAGYARORSZÁG

Önkívületi állapotban őrjöngött, majd egy késsel olyan súlyosan megsebesítette magát, hogy pár nappal később belehalt sérüléseibe egy józsefvárosi buli egyik vendége. A díler, akitől az LSD-t beszerezték, akár húsz évet is kaphat.

Az elfogyasztott kábítószerek hatására önkívületi állapotba került, majd megsebesítette magát, és a sérülés következtében pár nappal később a kórházban meghalt egy budapesti házibuli egyik vendége – derült ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

A közlés szerint az esettel kapcsolatban az ügyészség négy személlyel szemben emelt vádat, akik Budapesten hoztak forgalomba drogot, egyikük nagy tételben árult. A hozzájuk köthető és más forrásokból származó szerekhez köthető a fiatal halála.

A vádirat lényege szerint a 48 éves férfi 2020-ban és 2021-ben különböző kábítószereket – marihuánát, ecstasyt, mefedront, amfetamint és LSD-t – árult Budapesten. A drogokat jellemzően egy III. kerületi pincében, illetve a XII. kerületi lakásában adta át. (Az ügy további vádlottjai – egy nő és további két férfi – azok a személyek, akik részt vettek a forgalomba hozatalban.)

Tőle szerzett be több lépcsőben is LSD és ectasyt az a társaság, amelyik 2021. november 26-án úgy döntött, kábítószerekkel megtámogatott házibulit rendez egy VIII. kerületi lakásban. A Józsefvárosban szórakozó társaság az este folyamán nemcsak az így beszerzett LSD-t, de más forrásból vett marihuánát is fogyasztott.

A reggeli órákban az egyik vendég, egy 22 éves fiatal a kábítószerek hatására önkívületi állapotba került, majd őrjöngés közben egy késsel olyan súlyosan megsebesítette magát, hogy pár nappal később a kórházban életét vesztette.

Az eset után a rendőrök a 48 éves dílert elfogták: otthonában kábítószert, több mint 5 millió forintot, illetve kábítószer-adagolásához szükséges eszközöket foglaltak le. A férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével, a társait kábítószer forgalomba hozatalával vádolják. A Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu-val közölte: előbbi akár húsz évet is kaphat.

Amennyiben úgy érzed, segítségre lenne szükséged az alkoholról vagy drogról való leszokásban, nem félj megtenni az első lépést! A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége a nap 24 órájában ingyenesen elérhető a 116-123-os, valamint a 06 80 810-600 telefonszámon.