2024.4.19 8:50
Olvasási idő 1:21
Krajnyák Petra

Tiszteletbeli Arany Pálmával díjazzák a Ghiblit az idei cannes-i filmfesztiválon

FILMEK + SOROZATOK ANIMÁCIÓS FILM ANIME JAPÁN MIJAZAKI HAJAO

2002 óta ez az első alkalom, hogy nem egy konkrét művésznek, hanem egy csapatnak adják a díjat.

Az idei cannes-i filmfesztiválon tiszteletbeli Arany Pálmát kap a kultikus Ghibli Stúdió. Ezt az elismerést olyan személyeknek (vagy jelen esetben egy csapatnak) adják, akik még soha nem nyertek Arany Pálmát a fesztiválon.

Cannes-ban 2002 óta adnak tiszteletbeli Arany Pálmát, és ez az első alkalom, hogy nem egy konkrét művésznek, hanem egy csapatnak adják a díjat. Viszont a második alkalom, hogy animációs szakembereket tüntetnek ki: 2017-ben a DreamWorks Animation vezérigazgatója, Jeffrey Katzenberg vehette át a díjat.

Miyazaki Hayao a 2014-es Oscar-gálán. Forrás Kevin Winter/Getty Images

„Mint a hetedik művészet minden ikonja, ezek a karakterek is termékeny, színes univerzumokkal és érzékeny, magával ragadó elbeszélésekkel népesítik be a képzeletünket. A japán animáció a Ghibli által vált a filmvilág egyik legnagyobb kalandjává, mely egyfajta átmenet a hagyomány és a modernitás között“ – mondta Iris Knobloch, a filmfesztivál elnöke és Thierry Frémaux, a fesztivál igazgatója.

Mijazaki Hajao és Szuzuki Tosió
Mijazaki Hajao és Szuzuki Tosió Forrás IMDB

„Igazán megtisztelő és nagy öröm számomra, hogy a stúdió megkapta a tiszteletbeli Arany Pálmát“ – mondta Suzuki Tosio, a Ghibli társalapítója és producere. „Negyven évvel ezelőtt Mijazaki Hajao, Takahata Iszao és én azzal a szándékkal alapítottuk a Ghibli Stúdiót, hogy magas színvonalú, minőségi animációt készítsünk a gyerekektől kezdve a felnőttekig minden korosztály számára.“

Ma már a világ minden táján nézik a filmjeinket. (...) Valóban hosszú utat tettünk meg, amíg a Ghibli Stúdió ilyen nagy céggé vált. Bár Mijazaki és én már elég öregek vagyunk, biztos vagyok benne, hogy a Ghibli Stúdióban továbbra is az új kihívásokat fogjuk keresni, azokkal a munkatársakkal együtt, akik továbbviszik a cég szellemiségét. Nagyon örülnék, ha várakozva figyelnétek a következő lépéseinket.

A Ghibli legutóbbi mesterműve, A fiú és a szürke gém, amelynek korábban mi is külön cikket szenteltünk, szépen szerepelt az idei díjszezonban: év elején elnyerte a legjobb animációs filmnek járó Golden Globe-díjat, ezzel az első Ghibli-film lett, amely megkapta a szobrot.

Ott a halál véget ér, és az élet új kezdetet talál. Félig önéletrajzi ihletésű fantasy az életről, a halálról és az alkotásról, tisztelgés a barátság előtt.Az anyja után sóvárgó ifjú Mahito bemerészkedik egy világba, ahol az élők és a holtak együtt léteznek. Ezen a helyen megszűnik a halál, az élet pedig újraindul. Hayao Miyazaki (Chihiro szellemországban, A vándorló palota) legújabb animéje részben önéletrajzi ihletésű fantasy életről, halálról, alkotásról, és tisztelgés a barátság jelentősége előtt.
Részlet A fiú és a szürke gém című filmből. Forrás IMDB

Az animációs Oscarnak számító Annie Awardson a legjobb story board és a legjobb karakteranimáció kategóriákban nyert – utóbbiban ráadásul ez a második alkalom 14 év alatt, amikor 2D animációt díjaznak. A BAFTA-n megkapta a legjobb egész estés animáció díját, és ugyanezt az elismerést vihette haza az Oscar-gáláról is.

A 2024-es cannes-i filmfesztivál május 14. és 25. között zajlik majd.