Ebben a hónapban is közzétette előrejelzését a Europe Elects nevű civilszervezet, amiből az derült ki, hogy az Európai Néppárt folyamatosan növeli a táborát, miközben a szélsőjobb látványosan visszaszorult, és a Fidesz támogatottsága is csökkent.
Két hónappal az EP-választás előtt egyre inkább körvonalazódnak az erőviszonyok, az elmúlt hónapok tendenciája pedig felgyorsulni látszik.
A Europe Elects előrejelzései a legfrissebb közvéleménykutatások és/vagy tagállami választások eredményeit veszik figyelembe, ebben a hónapban az eredmény pedig még pontosabb lehet, tekintve, hogy 27-ből 4 tagállamban állt rendelkezésre vonatkozó felmérés, amit a júniusi EP-választásokra készítettek – írja a Hvg.hu nyomán a 24.hu.
Az Európai Néppárt – ami 2021 januárja óta a legmagasabb támogatottsággal rendelkezik – tavaly július óta minden hónapban növelni tudta támogatóinak számát (akkor 157 mandátumot kaptak volna, most ennél 27-tel többet), míg a Szociáldemokraták 5 mandátumszámot rontottak az előző hónaphoz képest.
Az összesítés rámutat, hogy a szélsőjobb is bezuhant: az Identitás és Demokrácia elveszítette az elmúlt hat hónapban elért nyereségének jelentős részét, pontosabban 10 mandátumot. Az Európai Konzervatívok és Reformerek szintén rontott, kettővel kevesebb mandátummal rendelkezik az előző hónaphoz képest. Ez a két politikai csoport az, amihez a jelenleg független fideszes képviselők csatlakozhatnak.
A Demokratikus Koalíció mandátumszáma múlt hónapban a korábbi kettőről ötre ugrott, jelenleg négy székben bízhatnak, de megjegyzendő, hogy a mérés még nem vette figyelembe, hogy a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös listát állítana. Két mandátumot kap a Mi Hazánk, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Kétfarkú Kutya Párt egy-egy képviselőt küldhet Brüsszelbe, és egy mandátum jutna a Második Reformkor Pártnak is.
Európai Néppárt (EPP): 184 (+3)
Szociáldemokraták (S&D): 135 (–5)
Európa Megújul (RE): 87 (+5)
Identitás és Demokrácia (ID): 82 (–10)
Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR): 81 (–2)
Zöldek (G/EFA): 52 (+3)
Baloldal (LEFT): 47 (+2)