A Valentinónál eltöltött 25 éve alatt Piccioli igazi reformerként tündökölt a divatházon kívül és belül egyaránt. Kollekcióival és az új márkanagykövetekkel a sokszínűséget, befogadást szorgalmazta és újragondolta a feminin, maszkulin minőségeket is.
Pierpaolo Piccioli közel két évtizeden át állt kreatív igazgatóként a Valentino élén. Az olasz tervező március 22-én jelentette be távozását a márkától, ahol 1999-ben kiegészítő tervezőként kezdett. Piccioli mindig is a határokat feszegette a divatvilágban, talán merészségének is köszönhető, hogy 2008-ban máris kreatív igazgató lett Maria Grazia Chiurival oldalán. Egészen 2016-ig álmodták meg közösen az éteri ruhákat, amikor Chiuri átvette a Dior kreatív irányítását, Piccioli fantáziája pedig szólóban garázdálkodott tovább.
Nagyon tisztelem Pierpaolót mint művészt és mint embert. Ő tényleg nagyon különleges. Számomra a munkáiban van egyfajta szabadság és kifinomultság, ami nem érződik erőltetettnek. Egyszerűen vonzott a munkája. Merész, vibráló és magáért beszél. Imádom
– mondta Sebastian Stan. A színész a 2022-es MET Gálán két Valentino kreációt is viselt: egy vakító pinket, és egy kristályokkal, strasszokkal díszített fekete szettet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Valentinónál töltött ideje alatt Piccioli a fiatalos játékosságot és vitalitást vitt a márka eredeti ethoszába. Saját sokkal vagányabb, modernebb, kortársabb vízióját ötvözte a márka alapítója, Valentino Garavani által teremtett tradíciókkal: masnikkal, virágokkal, fodrokkal, csipkékkel, hímzésekkel és a később Valentino-vörös néven elterjedt pipacs pirossal.
![Charli XCX, a Tumblr egykori dívája, aki shrekzöldre pingálta a popkultúrát és a divatot is](https://storage.refresher.hu/article/Charli-XCX-a-Tumblr-egykori-divaja-aki-shrekzoldre-pingalta-a-popkulturat-es-a-divatot-is~b9c99b8c6402523364c6.jpg?is=150x200c&ic=512x0x1151x1535&s=489430ef2acbbec4273138eab8d44e8c8af26f9bac8f4e06388ddadff8aeb122)
Összeállításunkban a márka éléről élő legendaként távozó Piccioli legemlékezetesebb és legjelentősebb munkáit és múzsáit gyűjtöttük össze a Valentinonál töltött 25 évéből.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Haute Couture Spring-Summer 2010
A kibervilágba átültetett Édenkert tematikájú kollekcióban légies sifon darabok domináltak. Egyes modellek kék spray-jel felvitt sminket kaptak, ez pedig referencia a 2009-es sikerfilmre, az Avatárra.
Haute Couture Fall-Winter 2016
A Chiuri-Piccioli páros egyik utolsó kollekciója Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából egy fiktív, reneszánsz Olaszországba repített minket, ahol számos Shakespeare-dráma is játszódik. A Rómeó és Júlia és A velencei kalmár darabokba illő ruhák mellett az Erzsébet-kor divatját idéző gallérokat és ruhatömegeket is találunk.
Haute Couture Spring-Summer 2016
Újabb kultúrtörténelmi lecke Valentino kelmékbe csomagolva. A mezítlábas modellek arany kígyókkal a hajukban vonultak végig nimfákat és Isadora Duncan, a 20.század egyik legjelentősebb modern, kortárs táncosát megelevenítő ruhákban, melyeket Mariano Fortuny, spanyol polihisztor bársonykelméi ihlettek.
Haute Couture Spring-Summer 2019
Sir Cecil Beaton, a 20. század egyik leghíresebb divatfotósa lencsevégre kapta a század legnagyobb filmsztárjait, mint Audrey Hepburn, Marlene Dietrich és Marilyn Monroe, valamint olyan kulturális alakokat, mint például Mick Jagger. 1948-ban egy seregnyi, gyönyörű Charles James ruhában gyülekező nőről készítette el leghíresebb fotóját, amely Picciolit is megihlette egy táncoló fekete nőkről készült kép mellett.
![Farmer, csípőszoknya és country core – ezek 2024 legmenőbb fesztiváltrendjei](https://storage.refresher.hu/article/Farmer-csiposzoknya-es-country-core-ezek-2024-legmenobb-fesztivaltrendjei~0be327d96c8e3afb7fe8.jpg?is=150x200c&s=54bda117a923139455191a262b493b86d939f095224b854d46ea327739c3256a)
Piccioli többnyire fekete, ismeretlen és szupersztár státuszba emelkedett modelleket választott, köztük Liya Kebedet és Naomi Campbellt. Azt hihetnénk, a vakítóan fehér divatkampányok keltettek benne bűntudatot, de az inkluzivitás mögött művészi szándék húzódott: Megállja-e a helyét a couture a modern világban vagy csupán ostoba, anakronisztikus giccs?
A gyönyörű couture képeken a kezdetektől fogva csak egyfajta nőt látunk – fehér darazsakat. Soha nem látsz erős, fekete nőt.... Ez (a kollekció) az egyediség felvállalásáról szól, ami maga a couture
– fejtegette a tervező, hogy a viselő teszi moderné a couture-t.
Haute Couture Fall-Winter 2020
Az Of Grace and Light címet viselő minifilmet egyenesen Rómából közvetítették a pandémia idején, amikor a kifutók helyett más látványos eszközökkel kellett izgalomban tartani a divatvilágot. Piccioli pedig megtalálta a tökéletes lehetőséget erre. A livestream-előadással nemcsak a márka történetére és az olasz filmiparra utalgatott, hanem egy olyan teljesen fehér palettával dolgozó kollekciót is bemutatott, amely az haute couture legmagasabb színvonalát képviselte.
Ready-to-wear Fall-Winter 2022
A Valentino Pink PP Collection Piccioli 25 éves Valentino-munkásságának mesterműve. Mindenhol pink burjánzott: a díszlettől kezdve, a masnikon, fodrokon, szirmokon, csipkéken és hímzéseken át a hatalmas platformos cipőkig mindenhol. A nem mindennapi monokróm paletta megszabadít a kényszeres realizmustól, hogy a tudatalatti, s így a viselő egyénisége is felszínre törjön.
A Pierpaolo Piccioli által, a Pantone Color Institute-tal együttműködve megalkotott vibráló fukszia rózsaszín árnyalat egyedi és megismételhetetlen márkaidentitást teremtett.
Haute Couture Fall-Winter 2022-23
Ez The Beginning vagy is A Kezdet című kollekció a kreatív igazgató által meghirdetett, támogatott szépségeszményt jeleníti meg, amely központi szerepet ad az egykor perifériára szorultaknak, és főszereplővé teszi az egykor mellékszerepre is kevésnek találtakat. A kollekció tökéletesen megmutatja, mitől olyan egyedi Piccioli: a régi kánontól távol álló dolgokban keresi a csillogást, így kiszélesítve a szépség spektrumát.
A bemutatót a Valentino római szabászatának szomszédságában található Spanyol lépcsőn rendezték meg, ahol az alkotások évtizedekkel ezelőtt még teljesen más szellemiségben keltek életre. Meghatóbb és szebb fináléval nem is zárulhatna: a tervező a varrónőkkel kéz a kézben, szabók körgyűrűjében vonul le a lépcsősoron, akik nélkül minden ruhadarab csupán papírra vetett terv maradna.
Ready-to-wear Spring-Summer 2024
2024-es tavaszi/nyári férfi kollekciója újraértelmezi a férfiasság uralkodó definícióját: a férfiak és ruháik életét, a maszkulinitás jelenkori valóságát. A hagyományok újragondolásával a szabályok megszűnnek, pontosan ebben a szellemiségben prezentálta Piccioli a 21.századi férfit.
A szabászat egykor a hatalom, siker és hipermaszkulinitás jelképe volt, ma már az egyéniség kifejező eszköze az új generáció számára. Elegáns blézerek és kabátok rövidnadrággal, ezek a párosítások a klasszikus irodai egyenruhákat a jelenkor kényelemigényéhez illesztik.
Naomi Campbell
A 90-es évek egyik legnagyobb szupermodellje 14 évnyi szünet után a Valentino 2019-es párizsi bemutatóján tért vissza a kifutóra egy gyönyörű, fekete áttetsző haute couture estélyiben.
A femme fatal esztétika szöges ellentétét megtestesítő pink költeményben jelent meg ugyanebben az évben a MET Gálán.
Lewis Hamilton
Piccioli a nagykövetek terén is formabontónak számított és a szórakoztatóiparon túli vizekre evezve nagyon gondosan megválogatta a Valentino értékrendjének képviselőit. Lewis Hamilton felkéréséről így nyilatkozott:
Számomra a közösség létrehozása azt is jelenti, hogy olyan hírességeket választunk, akik a Valentinót képviselik, de akiket mi is kedvelünk. Lewis Hamilton támogatta és még mindig támogatja a Black Lives Mattert és az LMBTQ+ közösséget – „ha“ és „de“ nélkül. Számos polgárjogi csoportot és egyéb olyan ügyet támogat, amelyeket mindannyiunknak támogatnia kellene. Nem foglalkozott azzal, hogy magát felmagasztalja az érdekérvényesítésben. Ehelyett arra használja a hangját, a jelentőségét, a sikerét, hogy interszekcionális módon legyen progresszív.
![](https://storage.refresher.hu/article/0180fa38cece59b71dca.jpg?is=1200x2000&s=55779dcf486915730429343f2515dfd5c16b4f4238caa19a20e62fd34f0dc8ea)
Florence Pugh
A brit színésznő az egyik legbevállalósabb márkanagykövet a Valentinónál, aki 2022-ben személyesen adhatta át az olasz tervezőnek az Év Dizájnere díjat a British Fashion Awardson. A 2023-as MET Gálán pedig Piccioli oldalán vonulhatott végig a fehér szőnyegen.
Zendaya
„Tökéletesen megtestesíti és képviseli azt, amit a Valentino ma jelent és képvisel. Egy erőteljes és harcias fiatal nő, aki a tehetségét és a munkáját arra használja, hogy kifejezze önmagát, értékeit és a generációját is“ – mondta Piccioli a színésznőről, aki 2020-ban lett a brand új arca és nagykövete.
Zendaya nemcsak a vörös szőnyegen viselt több ízben is Valentino-kreációkat, hanem a főszereplésével készült kampányokban, a párizsi divathéten és a Time címlapján is.
Suga (BTS)
Piccioli a divatvilágon belüli sokszínűség és befogadás mellett is kiállt, és az elmúlt években feltűnt művészek, alkotók, ikonok új élvonalából merített. Suga, a BTS rappere szintén Valentino nagykövet lett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rihanna
2023. május 1-jén a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban ismét megrendezték a divatvilág legnagyobb eseményének számító rendezvényt, a Met-gálát, mely tavaly Karl Lagerfeld munkássága előtt tisztelgett. Az énekesnő vitathatóan elegáns, több órás késéssel érkezett meg egy fehér Valentino kapucnis ruhában, amelyet 3D-s kaméliavirágok, – Lagerfeld kedvenc virágai – díszítettek. Alatta egy pántos fehér ruhát viselt közepén egyetlen virággal.
Margot Robbie
Margot Robbie-nak a Barbie-film sajtóturnéján természetesen a Barbiecore-mánia előfutárával is kollaborálnia kellett. A rózsaszín pöttyös miniruha az 1993-as tavaszi kollekció egyik darabjának újragondolt változata, amelyet a 2015-ös a Pink & Fabulous Barbie ihletett.
![](https://storage.refresher.hu/article/32dced0536c627d6574f.jpg?is=1200x2000&s=fd5b4f40ec08fb5bf1a156c292553944c60b18965d29280591e7867e92aa208e)