2024.1.25 10:40
Olvasási idő 0:26
Szécsi Krisztián

Teniszpálya méretű aszteroida száguld a Föld felé

TECH-TUDOMÁNY ASZTEROIDA NASA ŰRKUTATÁS

A 2024 BJ elnevezésű aszteroida ebben a pillanatban is a bolygónk felé tart, becsapódástól azonban nem kell tartani.

A NASA még év elején fedezett fel egy aszteroidát, ami előreláthatólag január 27-én, szombaton, közelíti meg bolygónkat. Az égi objektum 25 méter átmérőjű, ami nagyjából egy teniszpálya vagy kilenc pingpongasztal méretének felel meg.

A tudósok szerint azonban nincs okunk pánikra.

Az IFL Science cikke alapján a 2024 BJ névre keresztelt aszteroidát 158 másik meteorral együtt fedezték fel. Besorolása szerint near-earth object (NEO), azaz földközeli objektum. Először a Hold mellett suhan el, majd három és fél órával később bolygónkat közelíti meg tisztes 353 ezer kilométeres távolságban, így becsapódásra nem kerül sor – elméletben.

Miután elhaladt a Föld mellett a Nap felé veszi az irányt, ahonnan később majd a Mars keringési pályáján is túljut.