2024.1.12 11:27
Olvasási idő 0:56
Szöllősi Anna

A Saltburn című film berobbantotta Sophie Ellis-Bextor több mint húszéves slágerét

ZENE SALTBURN ZENE

A brit énekesnő a kétezres évek eleje óta ontja magából a diszkópop-slágereket, de akkorát még egyik száma sem ütött, mint a "Murder On The Dancefloor", amit Emerald Fennell "Saltburn" című filmje miatt kapott fel az internet.

Az évtizedek óta – egész pontosan 1996-tól – pályán lévő Sophie Ellis-Bextor először került fel a Billboard Hot 100-as listájára, köszönhetően a 2001-es Murder on the Dancefloor című szám virális sikerének.

A dalt a 2001-es megjelenése után azért játszották a rádiók, de ekkora népszerűségre még sosem tett szert: amellett, hogy a Billboard Hot 100-as listáján a 98. helyre kúszott fel, az amerikai piacon 3,9 millió streamelést hozott (ami 131 százalékos növekedés) és 2000 letöltéssel büszkélkedhet (ami pedig 92 százalékos növekedésnek felel meg) a december 29. és január 4. közötti periódusban.

A Murder on the Dancefloor robbanásszerű sikere és reneszánsza Emerald Fennell Saltburn című filmjének köszönhető: a szám a zárójelenetben hangzik el, amelyben a történet főszereplője, Barry Keoghan meztelenül táncolja körbe a film helyszínéül szolgáló kastélyt.

A filmből merítve sokan eljárták a saját táncukat is a TikTokon: a dal több mint 200 ezer TikTok-klipben csendült fel, míg egy alternatív verzióját több mint 100 ezer videóban használták fel, és az énekesnő maga is reprodukálta a valószínűleg hamarosan ikonikussá érő táncjelenetet. 

A Saltburn egyébként számos, 2000-es éveket meghatározó számot sorakoztat fel, többek között az Arcade Fire, a Bloc Party vagy a Ladytron számai, valamint a Killers Mr. Brightside és az MGMT Time to Pretend című slágerei is megszólalnak a filmben.



Sophie Ellis-Bextor Murder on the Dancefloor című slágerét itt tudjátok meghallgatni: