A halálát megelőző években Matthew Perry több nőt, köztük volt menyasszonyát, Molly Hurwitzot, illetve személyi asszisztensét, Morgan Mosest is bántalmazta, állítják a Daily Mail brit bulvárlap bennfentesei. Egyelőre egyikük sem kommentálta az értesülést.
Fizikai bántalmazással vádolják a nemrégiben elhunyt Matthew Perryt, írja a Daily Mail. A híroldal meg nem nevezett forrásai szerint a halálát megelőző években több nővel szemben is erőszakosan lépett fel, köztük volt menyasszonyával is, akivel 2018-ban jöttek össze.
A Daily Mailnek nyilatkozó források szerint Matthew Perry egy alkalommal egy dohányzóasztalt vágott jegyeséhez, Molly Hurwitzhoz, miután a nő megcsalással vádolta. A pár 2021 nyarán jelentette be az eljegyzés felbontását, miután a színész állítólag a 19 éves Kate Haralsonnal flörtölt a Raya nevű társkereső alkalmazáson. A kapcsolatukat ismerő, ismeretlen források szerint Hurwitz valójában már februárban véget vetett a kapcsolatnak. Elmondásuk szerint Valentin-napon a 32 éves nő kérdőre vonta Perryt, miután rájött, hogy párja ajándékot vásárolt egy másik nőnek. A színész állítólag a veszekedés hevében vágta hozzá a dohányzóasztalt.
A 2023 októberében elhunyt színészt a fentiek mellett azzal is vádolják, hogy 2022 márciusában egy dühkitörés közepette a falnak lökte, majd az ágyra hajította személyi asszisztensét, Morgan Mosest. A források azt állítják, Perry hazudott, amikor 2022-ben megjelent, Friends, Lovers and the Big Terrible Thing című memoárjában azt állította, hogy többszöri sikertelen próbálkozás után végre sikerült hosszútávon józannak maradnia.
Lezárult a nyomozás Matthew Perry halálának ügyében, nem csak a ketamin ölte meg a színészt
2024.1.10 16:17
Az értesülések kapcsán Molly Hurwitz és Morgan Moses is elutasította a Daily Mail megkeresését. Egy másik lap, a Page Six szintén megkereste az érintett nőket, illetve a ketamin-túladagolásban meghalt színész képviselőit is, hogy kommentálják a hírt, ám egyelőre ők sem kaptak választ.