Nyolc embert helyeztek mesterséges kómába a melbourne-i Hardmission fesztivál után.
Kilenc fesztiválozót kórházba szállítottak, közülük nyolcat mesterséges kómába helyeztek, miután MDMA-túladagolás miatt rosszul lettek a melbourne-i Hardmission elektronikus zenei fesztiválon, írja a Guardian.
![](https://storage.refresher.hu/article/fb49f82ec17d2b26d481.jpg?is=1200x2000&s=d1adf5f024508614dba78e44ef2d420b8197163eb27886b9295c1fd8595de92d)
A helyi mentőszolgálat főtitkára, Danny Hill szerint kollégái még nem találkoztak ilyen súlyosan beteg páciensekkel, mindannyian közel álltak a szívleálláshoz.
Nagyon, nagyon rosszul voltak. Egyes betegeknek 41 Celsius-fok fölötti láza volt és rohamokat kaptak. Ahhoz, hogy szállítható állapotba kerüljenek, a mentőknek úgy kellett eljárniuk, mintha fejsérülést szenvedett vagy sztrókos beteget vinnének
– fogalmazott Hill.
A jelentések szerint két pácienst már kiengedtek a kórházból, három azonban továbbra is kritikus állapotban van. Hill arra is felhívta a figyelmet, hogy szombaton 32 Celsius-fok volt Melbourne-ben, az MDMA (az ecstasy hatóanyaga) pedig alapvetően emeli a vérnyomást és a testhőmérsékletet – fontos, hogy ezzel tisztában legyen az, aki nyári melegben nyúl a szerhez.
Az eset után ismét fellángolt a drogokkal kapcsolatos vita Ausztráliában. Többek között az Ausztrál Ügyvédek Szövetsége (ALA) is a drogtesztek bevezetését sürgeti, érvelésük szerint „az emberi életek többet számítanak, mint a sikertelen tiltó drogpolitika, nem működik az, hogy a fiatalokat egyszerűen csak arra buzdítják, mondjanak nemet a drogokra”. Greg Barns, az ALA büntetőjogi szóvivője szerint a kormánynak egészségügyi szakértőkkel kellene konzultálnia.