2023.12.29 15:49
Olvasási idő 11:42
Szécsi Krisztián

3 ótvar bugyuta szappanopera, amit nagyanyád imádott, de minket tartósan lobotomizált

3 ótvar bugyuta szappanopera, amit nagyanyád imádott, de minket tartósan lobotomizált
Forrás artworks.thetvdb.com
FILMEK + SOROZATOK SOROZATOK SZAPPANOPERA TELEVÍZIÓ

Üljünk fel a nosztalgiavonatra, amikor neked egész délután kussban kellett ülnöd, mert a TV-ben ment a nagyid kedvenc matinéja.

Pov: a 90-es évek gyermeke vagy, és iskola után nagyszüleidnél kell megvárnod, hogy anyádék hazavigyenek. Már minden leckét megírtál, és sajnos a nagymamád nem volt híve a Nickelodeonnak, így választhattál egy decens Mónika show epizód vagy egy stílszerű délutáni szappanopera között. IzauraCsacska angyal, Rosalinda, Paula és Paulina, na és persze Ezel, meg Szulejmán – a magyar kisnyugdíjasok mindig is el voltak kényeztetve a globális televíziós ipar gyöngyszemeivel, így ha éppen nem Mónika ikonik farmerkompozícióit kellett bámulnod, Rubíval égethetted ki végleg maradék három agysejtedet.

Az alábbi listában három elképesztően zavaros, de már művészien trash telenovellát szemlézünk. Külön érdemes megjegyezni, hogy eme sorozatok írói milyen fokozottan ügyeltek arra, hogy főhőseik, akik általában nők voltak, mindenféle feminista aspektust nélkülözzenek, s cselekedeteiket általában két tényező motiválja: a pénz és a fallosz.

Bár szerkesztőségünk igencsak fintorog a hasonló karakterábrázolásokon és teljességében elítéli a tárgyiasított nőképeket, most mégis egye meg az összes forgatókönyvíró, amit megfőzött. Nézzük meg, anno miért is kevert le neked egy pofont nagyanyád, ha nem fogtad be a szádat, mialatt Paula elsiratja José Luist.

Guberálós María

Melyiket adnád be fullon? Szexelnél egy nagyot unokaöcséddel, unokanővéreddel, netán mostohahúgoddal? Vagy inkább Paris Hilton Viasztestek-szerűen túlélnél két tűzvészt kevesebb mint 24 óra leforgása alatt? Netán odaadnád egy utcán kolbászt áruló nőnek az újszülött csecsemődet, akiről majd azt hazudod, hogy halott? Nyugika, nem feltétlenül kell döntened. Mert ha szépen leteszed popsidat, s végigdarálod a 90-es évek ikonik mexikói szappanoperáját, a Guberálós Maríát, átélheted ezeket a kataklizmikus eseményeket, és még többet is.
Guberálós María nagyon szegény – ezt jól mutatják az akkurátusan az orcájára helyezett szemhéjpúder-csíkok, melyek azt a benyomást keltik, hogy retkes. Forrás Humble María/ IMDB


Adott egy különösebben nem szép, különösebben nem okos lány, bizonyos María. Csajosunk pokolian csóró, állandó eposzi jelzője azért is guberálós, mert valami random szemétdombon kapirgálja a múlt héten kidobott Shein-croptopodat, amit nem tudtál elpasszolni Vinteden. Mint minden hiteles Hamupipőke-sztoriban, a szülők már itt is alulról szagolják az ibolyát, s María egyetlen élő hozzátartozója, keresztanyja, Casilda is gyorsan feldobja a pacskert, amikor a lány 15. születésnapján a háttérben felcsendülő zongoraballadára random összeesik és letol egy végső monológot. Ergó María már nem csupán csóró, de ténylegesen árva is.

María és újdonsült sugar daddyje, Fernando De la Vega. Forrás Humble María/ IMDB

De láss csodát, a semmiből feltűnik Mexikó legsármosabb és leggazdagabb daddyje, Fernando De la Vega, aki olyan puncs.hu-s mecénás alapon magához fogadja a lányt, hiszen dögös, fiatal, na meg sebezhető, szóval tökéletes alany arra, hogy kivetítse rá pederaszta vágyait, meg apának hívassa magát. Fullon, mint a Fidelitas.

Elviszi a villájába, ahol hánytatott sorsa még hánytatottabb lesz a casa De la Vega úrnőjének, Victoriának köszönhetően. Mentsvárat Vikink csontos ujjai és rendkívül száraz haja elől fiúk, az alkoholista Luis Fernando pofátlanul izmos mellei között talál. Az amerikai focista hunk imázsra írt karakter, akinek a magyar megfelelője a Kiskunhalas FC azon csatára lenne, aki AXE-dezodort használ és KKevint hallgat, jól ujja köré csavarja a csajost. 

@empreatrix#guberalosmaria♬ eredeti hang - Guberálós Maria

Ez azonban nem tetszik a sorozat igazi gonoszának, a latin telenovellák történetének legnagyobb p*csájának, Soraya Montenegrónak, aki olyan kőkeményen rá van állva unokatestvérére (igen, Luis Fernando Soraya uncsija), hogy egyszer elkábítva megerőszakolja, hiszen családban marad, majd szépen az arcába vág egy kamu, de mégiscsak pozitívnak tűnő terhességi tesztet. Luis Fernando erre azt mondja, hogy lol, szarok a kölyködre, én Maríát szeretem, aki bár a mostohahúgom, de szexibb, mint te. A biztonság kedvéért ráveszi Sorayát, hogy csináltasson még egy tesztet, aki erre azt válaszolja, hogy amúgy random elvetéltem.

Soraya Montenegro valószínűleg a latin szappanoperák legnagyobb segglyuka. Forrás Humble María/ IMDB

Señora Montenegro nem igazán fogadja jól a visszautasítást. Úgy felhúzza magát, hogy megkéri dadáját, mérgezze már meg Maríát, mert túl mélyen belevájta piszkos kis körmeit Luis Fernando húsos falloszába. A dada meg is csinálja a koktélt, viszont Mari csak hasmenést kap tőle. Erre Soraya megveri a cselédet, aki random bevallja, hogy amúgy ő az anyja. Erre újra megveri.

Közben Soraya törött kezű szeretője, a Luis Fernando-pótlék is bekeményít és azt mondja, tudja, hogy a nő meg akarta ölni Maríát, és ha nem ad neki pénzt, elmondja mindenkinek. Ezen jól összevesznek, valahonnan előkerül egy pisztoly is, végül Sorayát kilöki az ablakon, aki a fejére esik és meghal. Bye, bitch.

Közben Luis Fernando jól felülteti a bájdorongra Maríát, aki varázslatos módon azonnal terherbe esik.

Azt hinnénk, ezen a ponton mindenki boldog és meghatott, s nyugalomban élhetik le szánalmas kis életüket. Csak hogy ez egy latin szappaonopera, és itt soha senki nem élhet boldogan.

Kiemelt tartalom
Nem kell megváltani a világot ahhoz, hogy egy tévéműsor minőségi legyen, és erre az Árulók legújabb évada a tökéletes bizonyíték Nem kell megváltani a világot ahhoz, hogy egy tévéműsor minőségi legyen, és erre az Árulók legújabb évada a tökéletes bizonyíték 3 nappal ezelőtt

Az esküvőre készülődve Luis Fernando meggyanúsítja Maríát, hogy fixen dugnak öccsével, Vladimirral, ezért elveszi, majd azonnal be is adja a válópert, aztán mégse. Mari ezen fullon kivan és skizofréniás lesz. A mexikói utcákat járva egy random kórházban megszüli a gyereket, a kis Fernandót, majd kiviszi és odaadja valami utcai árusnak mondván, hogy neki nem kell. Csajos pszichiátriára, Luis Fernando meg előkerül. María azt mondja Luisnak, hogy meghalt a fiúk, a férfi erre meg gyorsan adoptál egy María de los Ángeles, becenevén csak Tita nevű kislányt, akire főhősnőnk nagyban tojik, ezért Luis felvesz a gyerek mellé egy dadát, Penélopét, akit végül elkezd kúrogatni. Mari rájön férje mocskos kis titkára, és most ő adja be a válópert, de aztán kibékülnek, amint Luis felhívja María figyelmét arra, hogy egy koszvadt kis kukatúró volt, akit aztán jól kikupáltak, szóval kuss a neve. María egyetért, hogy kussolnia kell.

@empreatrix#guberalosmaria♬ eredeti hang - Guberálós Maria

Eltelt 15 év, és a kolbászos néninek lepasszolt kis Fernando közben felcseperedett. Mindennapi kenyerét abból szerzi, amit anno anyja is csinált: kukákat túr és lop. Egyik este pont Maríáékat, vagyis az anyjáékat rabolja ki, mire csajosunk felismeri fiát. Elkezdi anyagilag támogatni, erre Tita azt hiszi, hogy a 15 éves Fernando az anyja szeretője (???), és azt tervezi, hogy ezt mindenkinek elmondja. Végül csak kiderül a turpisság, hogy igazából a vérszerinti fiáról van szó, Tita meg kussoljon, mert örökbe van fogadva. Fernando beköltözik a De la Vega-házba.

Közben az is kiderül, hogy a szappanoperák történetének legnagyobb picsája, Soraya fullon nem halt meg, hanem szépen kikupálták valami amcsi klinikán és most Texasban él, ahol hozzáment az özvegy milliomos Oscar Montalbánhoz, akinek van egy kerekesszékes lánya, Alicia. Soraya szépen kinyírja a férfit, és Aliciával együtt visszamegy Mexikóba, mert bosszút akar állni Maríán. Elcsábítja Mari tizenötéves fiát és szexelgetni kezd vele, majd kidobja, erre Fernando beleszeret a kerekesszékes Aliciába. És ezen a ponton el is érkeztünk talán a világtörténelem legkaotikusabb verekedős jelenetéhez, ahol Soraya Montenegro négy (!) embert is lazán felpofoz, fellöki Aliciát a kerekesszékében, szétveri a dada, Esperanza fejét a falon, majd leszúrja egykori szeretőjét egy ollóval:

Az egészet teát rá akarja kenni a kis Fernandóra, aki helyett végül anyai ösztönei miatt María viszi el a balhét, s börtönbe is kerül. María ott aztán összetalálkozik az egykori nevelőnővel, Penélopéval, akit férje, Luis Fernando ápolgatott bőrös virslijével. A nő jól megveri Marit, majd valahogy tűz üt ki az épületben, amiben főhősnőnk meghal. Aztán, mint kiderül, mégsem.

Kiemelt tartalom
Bakik, apróságok és érdekességek a Jóbarátokból, melyek az ötödik újranézés után is elkerülhették a figyelmed Bakik, apróságok és érdekességek a Jóbarátokból, melyek az ötödik újranézés után is elkerülhették a figyelmed 2024.9.22 9:56

Mint minden jó szappanoperában, valahogy a trauma miatt ő is amnéziás lesz. Ezért megint az utcákat járja, s egy random orvos hazaviszi magához, hogy nevelje két kis csemetéjét. Erről tudomást szerez Luis Fernando és fiúk, csak-simán Fernando, na meg Soraya, aki nővérnek álcázva magát elrabolja Marit, és egy isten háta mögötti kis fakunyhóba viszi, ahol beleveri főhősnőnk fejét a falba, akinek így hirtelen visszatér az emlékezete. Végül 24 órával később ismételten tűz üt ki, amiből Luis Fernandónak sikerül kimentenie feleségét, Soraya viszont a lángok között ragad és meghal – most már tényleg. 

A tüzes halálról csak egyféleképpen ildomos megemlékezni: Luis Fernando és María megint összeházasodik, Fernando és Alicia, aki egy műtétnek köszönhetően csodával határos módon megtanult járni, most már hivatalosan is összejönnek, María örökbefogadott lánya, Tita pedig járni kezd Soraya szeretőjével, Aldóval. Ja, és Mari újra terhes. Vége.

Rubí, az elbűvölő szörnyeteg

Ha eddig fixen nem lobotomizáltad magad a Guberálós María vérfertőzéssel és gyújtogatással kirakott filmkockáin, akkor a Rubí, az elbűvölő szörnyeteg című mexikói szappanopera tutkó átrendezi agyad szinapszispályáját: még több izzadt és kanos szex, még több slowmóban hídról leeső ember, még több drámai színinfarktus és vekengő abuelita.
@gpiroska#rubi#rubí#rubiazelbűvölőszörnyeteg#rubiazelbuvoloszornyeteg#rubiladescarada#lamáshermosa#rubinovela#novelarubi#delamori#barbaramori#bárbaramori♬ eredeti hang - Gácsi Piroska

A sorozat főhőse a kib*szott dögös Rubí – és igen, körülbelül ez legfőbb és egyetlen jellemvonása. A pénznél csak a péniszt imádja jobban, nem is meglepő hát, hogy minden álma az, hogy hozzámenjen a világ legszexibb és leggazdagabb herezacskójához. Pasija az orvostanhallgató Alejandro, aki legjobb barátjának, a félig bénult lábú Maribel pasijának, Héctornak a brója.

@gpiroska#rubi#rubí#rubiazelbuvoloszornyeteg#rubiazelbűvölőszörnyeteg#rubiladescarada#lamáshermosa#rubinovela#novelarubi#delamori#barbaramori#bárbaramori @sebastianrullitiktok #sebastianrulli#sebastianrullitiktok♬ eredeti hang - Gácsi Piroska

Bár Alejandro kib*b*szott jó pasi szőrös és széles mellkasával, na meg Antonio Banderasénal is sötétebb latínós szempárjával, Rubí mégis offolja, amikor megtudja, hogy családja „csak középosztálybeli“, így inkább rámegy a szőkeherceg Héctorra, aki köztudottan egy gazdag építész – na meg ő is full hot.

Rubí ördögi akciója pont Maribel és Héctor esküvőjének napjára esik, így szegény Maribel az oltárnál kapja meg a levelet, melyben a férfi közli vele, hogy lol léptem Cancúnba a szexi barinőddel, ahol összeházasodunk, na csók.

@gpiroska#rubi#rubí#rubiazelbuvoloszornyeteg#rubiazelbűvölőszörnyeteg#rubiladescarada#lamáshermosa#rubinovela#novelarubi#delamori#barbaramori#bárbaramori @sebastianrullitiktok #sebastianrulli#sebastianrullitiktok♬ eredeti hang - Gácsi Piroska

Csakhogy végül Héctort szépen kirúgják valami jólfizető menő projektből, így már hirtelen nem is olyan érdekes Rubínknak. Hogy az aranyásó enyhítse bánatát, megismerkedik a nőcsábász és – nyilvánvalóan – kőgazdag Yago Pietrasantával, akivel szépen el is kezd kefélgetni férje háta mögött. Bár szexuális éhsége némileg csillapodik, a happy end még várat magára. Addig is irigykedik a nővére, Cristina boldog párkapcsolatára Maribel egykori sofőrjével, Cayetanóval, és hogy szétszedje a szerelmeseket, just-for-fun lopással vádolja meg a férfit, amikor Cayetano cuccai közé rejt valami rohadt drága ékszert, s így szépen böribe küldi az esküvőjük előtt. Ezt végül megtudja anyjuk, Refugio, aki először megátkozza Rubít, majd azonnal infarktust kap és meghal. Rip.

Kiemelt tartalom
Horror, cyberpunk és jakuzák frigye, avagy milyen animéket nézzünk szeptemberben? Horror, cyberpunk és jakuzák frigye, avagy milyen animéket nézzünk szeptemberben? 2024.9.9 10:48

Közben Héctornak van egy olyan érzése, hogy talán főhősnőnk még nincs túl az orvostanhallgató Alejandrón, így szépen világkörüli útra viszi. Három éven keresztül költik a pénzt, s mikor visszatérnek Mexikóba, Rubít az a hír fogadja, hogy Alejandro már nem közönséges csicska orvostanhallgató, hanem igazi jólmenő doki és egyben rohadt gazdag is. Ám van egy bökkenő: sajnos elvett feleségül valami Sonia nevű cafkát. Alejandro új oldalbordája egy napon szépen megmondja Rubínak egy üveghídon, hogy kocc a pasimról, mire olyan jó szappanoperásan hirtelen beszakad alatta a cuccos, leesik és meghal.

@gpiroska RUBI AZ ELBŰVÖLŐ SZÖRNYETEG💃💃👋👏🏻🌁 #rubi#rubí#rubiazelbűvölőszörnyeteg#rubiazelbuvoloszornyeteg#rubíazelbűvölőszörnyeteg#rubítelenovela#rubínovela#barbaramori#bárbaramori#barbaramorifans#barbaramoricomorubí#barbaramori🌷 @marlenefavela #marlenefavela#marlenefavelaoficial♬ eredeti hang - Gácsi Piroska

Héctor hazaérve megtudja a hírt, mire totál elborul az agya, mert fél, hogy Rubí most elhagyja Alejandróért. És hogy mit tesz a férfi azért, hogy magánál tartsa a nőt? Hát megerőszakolja.

Az abúzus után a nő megmondja Héctornak, hogy ne merészelje még egyszer így megbecsteleníteni testét, de a férfi azzal próbál érvelni, hogy ő a férje, szóval Rubínak szexelnie kell vele – így hát latin szappanoperás logikával még egyszer megerőszakolja. Miután a férfi elalszik, főhősnőnk szépen elátkozza és átmegy a megözvegyült Alejandróhoz – na, mit csinálni? – szexelni.

Alejandro és Rubí szeretők lesznek, ám amikor a férfi megtudja, hogy a nő is ott volt Sonia halálakor, rendőrt hív és elviteti. Rubínk böribe kerül. Erre csajosunk azt találja mondani, hogy terhes és Alejandro az apa. Ám közben főhősünk arra is rájön, hogy nincs kedve kitenni picsáját a jólétből, és úgy dönt, ugyanezt bekamuzza férjének, Héctornak is. Alejandro szíve megenyhül és elintézi, hogy kiengedjék a butch leszbikus cellatársak közül, azonban Héctorhoz valahogy mégis eljut a hír, hogy nem ő az apa. Rabot csinál Rubíból, és bezárja a saját mojo-dojo-casa-house-jába, ahonnan a csajos valami úton-módon mégiscsak megszökik, de sajnos autóbalesete lesz és elvetél. A nő azonnal kapott az alkalmon és jól megmondja Héctornak, hogy azért ment el a baba, mert a férfi verte. A karma a te életedben is keményen dolgozik, de a Rubíban még keményebben, így hát Héctornak is autóbalesete lesz. És hát láss csodát, az életmentő műtétet nem más végzi, mint Alejandro. Ám sajnos a szexi építész belehal sérüléseibe.

@gpiroska#rubi#rubí#rubiazelbuvoloszornyeteg#rubiazelbűvölőszörnyeteg#rubiladescarada#lamáshermosa#rubinovela#novelarubi#delamori#barbaramori#bárbaramori#foryou#4you#4u#fypシ#fyp#nekedbe#tiktok#tiktokhungaryofficial#magyartiktok♬ eredeti hang - Gácsi Piroska

Héctor szülei legnagyobb bánatára végrendeletében mindent Rubíra hagyott, azonban váratlan teák következtében az egész hagyaték elveszik a tőzsdén: Rubí megint csóró. Közben Alejandrót igazságtalanul megvádolják azzal, hogy szándékosan hagyta meghalni Héctort a műtőasztalon, és letartóztatják, holott a tényleges felelős a kórház korábbi igazgatója, Bermudez volt, aki titokban szabotálta a műtétet, hogy bosszút álljon Alejandrón, amiért kirugatta a kórházból. Végül az igazság győz és Bermudez kerül böribe. 

Kiemelt tartalom
Netflix, Disney+, Max és SkyShowtime újdonságok szeptemberre, ha már alig vártad, hogy vége legyen a nyárnak Netflix, Disney+, Max és SkyShowtime újdonságok szeptemberre, ha már alig vártad, hogy vége legyen a nyárnak 2024.8.31 8:23

Alejandro letargiájában még utoljára meglátogatja Rubít, s jól megmondja neki, hogy egy ribanc s hagyja békén, mert inkább Maribelt szereti: ennyi volt a nagy szerelem. Rubí térden állva, lépcsőn csúszva-mászva könyörög a férfinak, hogy maradjon vele, viszont valahogy megbotlik, több emeletet zuhan és egy üvegasztalra esik. Nincs mexikói szappanopera testcsonkítás nélkül: hogy megmentsék Rubí életét, az orvosoknak amputálniuk kellett a nő lábát. Ami viszont aranyásónknak még ennél is tragikusabb, hogy gyönyörű arcát hegek borítják. Egyetlen megoldás a tragédiára, hogy megszökik a kórházból és valami félreeső szemétdombon kezd bujkálni. 

@novela_rubi Rubí en el Hospital... Capítulo final. #rubí#rubítelenovela#Barbaramori#PatyDiaz#LuisGatica#Rubí#Cristina#Cayetano♬ sonido original - Rubí 💎👄

Megtudván, mikor is készül Alejandro és Maribel összeházasodni, úgy gondolja betol egy ilyen Scarlett O'Hara-féle antrét, s bekúszik valahogy a szertartásra kijelölt templomba. Valahonnan előkerül egy pisztoly is, és félig mankóra támaszkodva egy ajtórésen keresztül célba veszi Alejandrót, de végül a csaj életében először magába néz és úgy dönt, nem tudja megölni a férfit, akit szeret. Ezért inkább saját édestestvérét, Cristinát puffantja le.

Amúgy Cristinának van egy lánya, Fernanda, s látva, milyen badass a nagynénje, a fiatal lány felkeresi Rubít rejtekhelyén, s azt mondja neki, segít bosszút állni Alejandrón, mert rohadt nagy slay vagy. 

Eltelik 18 év, s Fernanda szépségét tekintve meglepően hasonlít a fiatal Rubíhoz. Közben Alejandrónak fia születik, és a két nő megegyezik, hogy Fernanda feladata lesz elcsábítani mind az apát, mind a fiát. Alejandro most egy kórház igazgatója. Egy nap az irodájában találja Fernandát, és teljesen megdöbben, mert összetéveszti Rubíval. Fernanda nem fedi fel a férfi előtt személyazonosságát, csak lazán odalép hozzá, nyakkendőjénél fogva magához húzza és lekapja a szexi dokit. Once a ribanc, always a ribanc.

@rubilaperversa Capítulo Final Rubí 2004 🖤 ¿Conclusiones? #novela#telenovelas#rubi#rubi2004♬ sonido original - RUBÍLAPERVERSA

Teresa

Milyen plottwisteket szeretnél életed telenovellájába? Tagadjon ki egész családod, mert egy rohadt nagy szarházi vagy és egy újságban cselédekként hivatkozol rájuk? Netán bejövősebb, hogy lelőjön valami zsíros hajú faszi, miközben te a pepcós plüssmacidat szorongatod? Vagy inkább összekefélsz a főnököddel csak azért, hogy ne kelljen dolgoznod? Nos, a mexikói Teresa fantázianevű telenovella lehetővé teszi, hogy mindhárom enyhén specifikus élethelyzetet teljességében kiélvezd.

Nincs mexikói szappanopera csóró, de hiperszexi főhős nélkül: Teresa ugyanazon a kétbites karakteríven fekszik, mint Rubí vagy María, csak azzal a különbséggel, hogy... hát, tulajdonképpen nincs különbség. 

@sorozatladyofficial#angeliqueboyertiktok#teresatelenovela#teresaedits#teresachavezedits♬ eredeti hang - Sorozatlady 🥀

Szóval Teresa a mexikói Nyóckerben tengeti mindennapjait, s annyira kivan azon, hogy csak hitelre tudja megvenni a legújabb iPhone 2milliót, hogy eltitkolja iskolájában családi hátterét, sőt, azt kamuzza, hogy a szülei igazából milliomosok. Ám a lokális p*csa, Aida leleplezi sötét kis titkát, ami akkora lelkitörést okoz csajosunkban, hogy eldönti, mindent megtesz annak érdekében, hogy megvalósítsa álmait, azaz hogy bármikor amikor csak elereszt egy jó velőt rázó rotyogós fingást, egy uniós támogatásnyi pénzösszeg essen ki valagából.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: Te mennyire emlékszel a Barátok közt sorozatára? REFRESHER-KVÍZ: Te mennyire emlékszel a Barátok közt sorozatára? 2024.8.31 8:14

Teresa azt hiszi, hogy az élete már nem lehet szarabb, ám ekkor a kistesója, Rosita random összeesik egy gimnasztikai versenyen, s mivel a szülei tényleg csórók, s körülbelül a mexikói egészségügy kezet foghat a magyarországi állapotokkal, a lány meghal. Teresának ez már több mint elég: akcióba kezd.

@sorozatladyofficial#teresanovelas#teresatelenovela#teresaedits#angeliqueboyertiktok @Angelique Boyer ♬ eredeti hang - Sorozatlady 🥀

Először is kivágja a kukába a szintén csóró taxisofőr pasiját, Marianót, aki amúgy elég hot, de hát nincs pénze, és úgy dönt, hogy olyan Doktor Szöszisen jogi karrierbe kezd: elcsábít egy bizonyos Arturót, aki elindítja a pályán. Bár Mariano eljegyezte a nőt, mit is ér mindez a pénzhez képest, ezért ház elveteti magát a szintén pofátlanul sármos Arturóval. A csajos totál boldogtalan, és még el is gondolkozik azon, hogy beadja a válópert, ám ekkor a férfi meglepi egy jó hosszú európai nászúttal, ami több mint elég a boldogsághoz. Ja, és közben Teresa exe, Mariano kavarni kezd a lokális picsával, Aidával.

@sorozatladyofficial @angeliqueboyertiktok #teresanovela#teresachavez♬ Gimme More Techno - Techno Music

Telnek az évek, Teresa csicskáztat mindenkit Arturo mojo-dojo-casa-house-jában, szépen zabálja le a zsét férje bankszámlájáról, amikor egyszer csak megtudja, hogy az egykoron csóró Mariano már jólmenő doki és többet keres, mint a házi jogász. Úgy látja legjobbnak, ha elkezd kefélni egykori szerelmével just-for-fun, vagyis inkább money. Ám Teresa turpissága elég hamar kiderül, és szépen mindkét pasi kikúrja a picsába. De azért ne higgyük, hogy csajosunktól ilyen könnyen meg lehet szabadulni. Egyik este Teresa visszaszökik Arturo házába egy falatnyi kis fehérneműben, és hirtelen minden meg van bocsátva. 

Kiemelt tartalom
A fiktív nepobébik, akiknek ruháiért egy generáció epekedett – Kielemeztük a Gossip Girl luxusruhatárát A fiktív nepobébik, akiknek ruháiért egy generáció epekedett – Kielemeztük a Gossip Girl luxusruhatárát 2024.8.27 15:37

Ennek a mexikói sorozatnak a szépsége, hogy két alternatív befejezése is van. Az első szerint Teresát megint csak kidobja Arturo. Az összetört szívű nő végre rájön és elfogadja, hogy most már egyedül van, és senki nem akar vele semmiképpen sem közösködni, miután a családja is teljesen elfordul tőle, mondván, ótvar gáz, amit csinál. Csajos irodai munkát vállal, ahol az egész multi fejének, az il capo dei capinak lesz a személyi asszisztense. Teresa a bemutatkozást követően kigombolja blúzát, majd megtörve a negyedik falat csábítóan a kamerába mosolyog, és kimondja híres szállóigéjét, utalva arra, hogy ismét a régi manipulatív módszereit alkalmazza: „Létezni vagy nem létezni… és én létezem“.

@sorozatladyofficial Teresanak 2féle befejezést rendeztek.Ez az a jelent,amit MO. nem adtak le. @angeliqueboyertiktok #teresachavez#teresanovela♬ Gimme More Techno - Techno Music

A második befejezésben Teresa próbál visszamenni családjához, aki már teljességében elfordult tőle, mert egy rohadék ribanc. Szorosan magához öleli plüssmackóját, majd hirtelen megjelenik egy bizonyos Fernando, akit Teresa szintén hülyített egy időben. Előkerül egy pisztoly, piff-puff, és csajosunk máris halott. Itt a vége, fuss el véle.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!