2022.11.30 17:10
Olvasási idő 0:48
Maier Péter

Bedurvulhatnak a klímaaktivisták – vagdosnák a festményeket

KÖZÉLET

A Just Stop Oil szervezet szóvivője azt mondta, ha nem ér célba az üzenetük, komolyabb károkat is okozhatnak a népszerű festményeken.

A továbbiakban akár bele is vágnának a festményekbe, helyrehozhatatlan károkat okozva azokon a Just Stop Oil aktivistái. Az olajellenes csoport az utóbbi hónapokban sokszor került hírekbe amiatt, hogy festményekhez ragasztották magukat, vagy éppen levessel öntötték le a műalkotásokat. Ezek azonban nem okoztak visszafordíthatatlan károkat a műtárgyakon, amivel tisztában is voltak a szervezet tagjai.

Legalábbis ezt nyilatkozta a Sky News-nak a Just Stop Oil szóvivője, aki kiemelte, eddig nem állt szándékukban komoly károkat okozni a műalkotásokban, csak szerették volna sokkolni a közvéleményt. Most viszont úgy érzik, ha nem ér célba az üzenetük, elkezdhetik megvagdosni a festményeket, a szüfrazsett mozgalom résztvevőinek mintájára, akik 1914-ben húsvágóval vágták szét többek között Diego Velazquez egyik alkotását.

A 24 éves Alex De Koning nem zárja ki, hogy – a női választójogi harcosokból inspirálódva – hasonló akciókat fognak indítani a Just Stop Oil aktivistái. „Természetesen nem akarunk ilyesmit csinálni“ – mondta, de ha úgy érzik, hogy ez a következő lépés, akkor a lehetséges börtönbüntetés sem fogja őket megfélemlíteni. „A börtönben legalább napi három étkezést, menedéket és vizet kapunk. 20 év múlva emberek millióira nem lesz ez igaz.“ – fogalmazott De Koning.

A Just Stop Oil szervezet akcióiról, illetve arról a feltételezésről, hogy a szervezet astroturfing keretein belül működik, korábban mi is részletesen írtunk.

(via DAZED)