2023.11.6 10:19
Olvasási idő 0:57
Maier Péter

Elképzelhető, hogy jön még új zene a Beatlestől – állítja Peter Jackson rendező

ZENE BEATLES MESTERSÉGES INTELLIGENCIA THE BEATLES

A technológia megvan hozzá, és maradtak dalok a fiókban.

Pénteken megjelent a Beatles egyik fiókban tartott dala, amelyet John Lennon már jóval a feloszlásuk után, hónapokkal a halála előtt szerzett. Peter Jackson, a zenekarról szóló dokumentumfilm, illetve a Now And Then klipjének rendezője elhintette: lehet még ott, ahonnan ez jött.

A Gyűrűk Ura-filmeket is jegyző Jackson a Sunday Timesnak nyilatkozott arról, hogy a Get Back című film készítésekor megkapott temérdek archív felvétel szemlézésekor több olyan dalt is hallott, amelyet a közönség (még?) nem.

Jackson a film munkálatai során ugyanezt a mesterségesintelligencia-technológiát alkalmazta a különböző hangsávok elkülönítésére, mint amivel az új dal is készült. Állítása szerint a Get Back album (amelyről a film a címét kapta) készítése során fiókban maradt dalok esetében ugyanezzel a technológiával szét lehet választani a már elhunyt Beatles-tagok sávjait, hogy azokat felhasználják a számok újrahangszereléséhez. „Lehet, hogy a végén lesz egy tisztességes dal, de erről még nem beszélgettem Paullal“ – mondta Jackson.

Ez ilyen fanboy-dolog részemről, de mindenképpen elképzelhető.

A Now And Then című megjelent dal elkészítéséhez Paul McCartney azért vette fel a kapcsolatot Jacksonnal 2022 júliusában, hogy segítsen nekik elkészíteni a Lennontól megörökölt demó új verzióját. A célra egy Mal (machine audio learning) nevű szoftvert használtak, amely MI segítségével tudja szeparálni egy zenei hangfájl sávjait. Így sikerült elkülöníteni Lennon énekhangját, amelyhez a még élő tagok írtak új hangszeres körítést.

Kiemelt tartalom
Magyarországon startol el az első nemzetközi AI Filmfesztivál Magyarországon startol el az első nemzetközi AI Filmfesztivál 2024.2.29 17:36

Ha igaz, amit Jackson mondott, és a Get Back-érából maradhattak fenn épkézláb dalok, könnyen lehet, hogy nem a Now And Then lesz a Beatles-életmű utolsó dala.