Cikkünkben hoztunk néhány példát olyan irodalmi alakokra – nyilván a teljesség igénye nélkül –, akik nagy árat fizettek a tehetségért.
„Egy művészben eleve kell legyen valami önveszélyes... alternatívák nincsenek. Alig van esély bármiféle tapasztalat túlélésére. Akármelyik pillanat az utolsó lehet“ – írta Csáth Gézáról Esterházy Péter A kitömött hattyú című könyvében. Valóban, egyáltalán nem könnyű feladat olyan irodalmi alakot megnevezni, akinek a zsenialitása ne hozott volna magával mentális betegséget vagy függőséget, és a világra való érzékenysége ne fordult volna át végső megőrülésbe és tragédiába.
Edgar Allan Poe
Az örült zseniként is emlegetett Edgar Allan Poe misztikus, hátborzongató történetei révén vált ismertté, amik a mai napig inspirálják a filmipart: a népszerű Netflix-sorozat, Az Usher-ház bukása is a szerző azonos című novelláján alapul. Tragikus, és kicsit stílszerű, hogy 1849. október 7-én Baltimore-ban bekövetkezett halálát is homály fedi: a virginiai Richmondban található Poe Múzeum szerint legalább 26 publikált spekuláció létezik a halálával kapcsolatban, és egyik szörnyűbb, mint a másik.
A széles körben elfogadott elmélet szerint Poe 1849. júniusában turnéra indult, hogy pénzt gyűjtsön egy tervezett irodalmi folyóirathoz, azonban már az első szám megjelenését sem élte meg. Az eredeti tervek szerint 1849. szeptember 27-én szállt volna fel egy kompra, ami a virginiai Richmondból a marylandi Baltimore-ba, majd onnan New Yorkba viszi. A kompút előtti éjszakán Richmondban felkeresett egy orvost láz miatt, a következő néhány napról pedig nagyon keveset tudunk. Poe szeptember 28-án érkezett Baltimore-ba, de nem utazott tovább New Yorkba. Október 3-án bukkant fel egy helyi kocsmába, nagyon rossz állapotban, a szemtanúk feltételezése szerint alkoholos kábulatban. Egy furcsa részletet is megfigyeltek a bámészkodók, mégpedig, hogy Poe ruhája nem a sajátjának tűnt, a szokásos fekete gyapjúöltönye helyett egy olcsó, rosszul illeszkedő öltönyt és egy szalmakalapot viselt. Poe-t kórházba szállították, ahol eszméletét vesztette, amikor pedig ébren volt, hallucinált és összefüggéstelenül beszélt. Október 7-én meghalt. Halálának pontos oka máig ismeretlen, de gyanakodtak idült alkoholizmusra, agyrázkódásra, kolerára, kábítószerekre, szívrohamra, veszettségre, tuberkulózisra, és még öngyilkosságra is.
S nem mondtam már nektek, hogy amit ti őrületnek néztek, az csak érzékeim túlzott élessége?
(Az áruló szív, 1843.)
Sylvia Plath
Plath író, költő már tizenéves kora előtt publikált, és hamar megérezte a siker ízét: a Smith College-ba járt, vendégszerkesztőként dolgozott a Mademoiselle magazinnál, és Fulbright ösztöndíjat kapott, hogy a londoni Cambridge-ben tanulhasson. Plath mindeközben súlyos mentális problémákkal küzdött, belső küzdelmei pedig összefonódni látszottak termékeny prózájával. Míg az irodalmi ranglétrán egyre feljebb menetelt, a magánélete romokban hevert: súlyos depresszióban szenvedett, ami pszichiátriai ellátást és öngyilkossági kísérleteket eredményezett. Mire 1963-ban az egyik ilyen kísérletet sikerre vitte, mindössze 30 évesen, mind mentális egészsége, mind irodalmi karrierje mélypontra került: férje, Ted Hughes elhagyta őt egy másik nőért, Plath-ra hárítva két gyermekük gondozását, és számos elutasítást kapott a Bell Jar (Az üvegbúra) című regénye miatt, ami mára a popkultúra szerves részévé, és a feminista irodalom megkerülhetetlen darabjává vált. Halála gyakorlatilag egy pszichiátriai műhiba, depressziójának gyógyszeres félrekezelésének következménye, ami odáig vezetett, hogy 1963. február 11-én öngyilkosságot követett el. Fejét a konyhai sütőbe dugta és gázba fojtotta bánatát, míg gyerekei a szomszéd szobában aludtak.
Létező tendencia, hogy a női művészek munkásságára és megítélésére sokkal inkább rányomja a bélyegét, ha öngyilkosságot követnek el, mint a férfiaknál; a közvélemény Woolf vagy Plath regényeit többnyire mentális betegségeik megnyilvánulásaként tartja számon. Az „öngyilkosságuk által meghatározott“ női művészek közül az egyik legfontosabb volt Plath, akinek a neve összeforrt a női szorongással és a feminista irodalommal: Plath erősen hitt az emancipációban, elutasította a konvencionális női szerepeket és normákat, és saját kezébe vette az életét. Főleg lázadó, depressziós fiatal nőket ábrázolt regényeiben, amik a mozivásznon is vissza-visszaköszönnek: például a 10 dolog, amit utálok benned című filmben, vagy a Sex Education című sorozatban.
Az van, hogy még a gondolatát is utálatosnak találom, hogy bármilyen módon kiszolgáljam a férfiakat. A magam izgalmas gondolatait akarom megörökíteni.
(Az üvegbúra, 1963.)
Csáth Géza
Kosztolányi Dezső unokatestvére, Csáth Géza – születési nevén Brenner József István – amellett, hogy írással foglalkozott, jelentkezett az orvosi egyetemre, és a híres Moravcsik professzor ideggyógyászati klinikájára került gyakornokként. Itt nemcsak az elsők között foglalkozott a freudi pszichoanalízissel, de a morfiummal is megismerkedett testközelből. Eleinte a függőségek kialakulását akarta tanulmányozni, de végül ő maga is függővé vált – a klinikán eltöltött időről, valamint a saját drogélményeiről az Egy elmebeteg nő naplója című munkájában írt, műveiben pedig sokszor kontrollálhatatlan szexfüggősége is visszaköszön. Csáthnál 1910-ben tuberkulózist diagnosztizáltak, amikor is kétségbeesésében a morfiumhoz menekült, és haláláig nem is tudott tőle szabadulni, hiába próbálkozott többször elvonókúrával.
Az I. világháború kitörésekor bevonult, de a betegsége miatt leszerelték, és 1919 tavaszán végleg összeroppant: megszökött a bajai kórház elmeosztályáról, hazagyalogolt Regőrcére, ahol gyereke szeme láttára lelőtte a feleségét és öngyilkosságot kísérelt meg. Egy ideig Szabadkán tartózkodott, de innen is megszökött; Budapestre akart menni, de a szerb demarkációs vonalnál a katonák feltartóztatták. Dulakodás közben egy fiola gyorsan ölő mérget morzsolt szét a szájában és azonnal meghalt.
Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a súlyát ismerem. Éppen így annak, aki csak látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott – nincs joga mondani, hogy élt.
(Ópium - Egy idegorvos levelesládájából, 1909.)
Virginia Woolf
Virginia Woolf az angol modern irodalom és feminista mozgalom úttörőjének számított, de örökségét beárnyékolják a mentális betegségei, amiktől egész életében szenvedett, és ami 1941-ben öngyilkosságig vezette el. Figyelemre méltó életművet hagyott hátra, a fikciótól a nem-fikcióig, és joggal tartják számon nemcsak a huszadik század, hanem minden idők egyik legnagyobb írójaként.
Woolf többféle pszichiátriai kezelést is kipróbált, viszont ezek akkoriban még gyerekcipőben jártak, és nem is hoztak nála jelentős javulást. 1913 és 1915 között többször kísérelt meg öngyilkosságot: volt, hogy benyugtatózta magát, máskor pedig megpróbált kiugrani az ablakon. Amikor az őrület elhatalmasodott rajta, sem aludni, sem enni nem tudott és folyamatos hallucinációktól szenvedett. 1941. március 28-án kabátja zsebeit kövekkel pakolta tele, és belesétált az angliai Ouse folyóba.
A nők évszázadokon keresztül nagyítótükrök voltak, ami lehetővé tette a férfiak számára, hogy magukat kétszeres életnagyságban láthassák.
(Saját szoba, 1929.)
