Nem csupán egy szerelmet, de egy barátságot is ugyanúgy fontos teljes szívvel ápolni – ezt sokan elfelejtik. Legújabb cikkünkben most arról olvashattok, hogy vajon minden esetben meg kell-e tartani egy kapcsolatot.
Általánosan elismert igazság, hogy a vasárnapi ebédek, akárcsak a karácsonyok, csak arra jók, hogy mindenki habzó szájjal összeugasson. Ha a háztartásban tinik vannak, akkor ez hatványozottan rosszabb, hiszen ezek az oroszlánszagú, melankolikus „csipszarok“ állandóan flegmák, semmi nem elég jó nekik, tiszteletlenek, és nagy ívben belesz*rnak minden családi kötelességbe. Én is pont ilyen voltam, és valahogy sejtem, kedves olvasó, hogy te is. Ilyenkor a jó zsaru-rossz zsaru felállással, éppen melyik szülő mégiscsak próbálja védelmébe venni kölykét, vagy legalábbis Freudot megszégyenítő módon felgöngyölíteni lelkének kuszaságát a húsleves-rántott
hús kombója felett.
Pont egy ilyen hétvégi ebéd kapcsán megint én voltam a feketeseggű háztartásunkban, mert valamiért nem volt kedvem apukám távoli rokonának, valami másodunokatestvérének a menyének az első házasságából fogant lányának az esküvőjére menni. Megrendíthetetlen okom volt rá: azon a napon a barátaimmal akartam lógni egy jó vidékies házibuliban. Édesapám szemszögéből ez egyenesen hallatlan volt, hiszen milyen jogon ébredek én tizenhat évesen akkora öntudatra, hogy ne legyek hajlandó kétszázasokban több tízezer forintot a menyasszony szoknyája alá hajigálni, pláne úgy, hogy mégiscsak szegről-végről rokon.
@szilveszter.kalocsai csak egy pici hó kell.....#filmes#kedvencfilmek#move#fyp#jégvarázs♬ eredeti hang - kalocsai szilveszter
Lehet az életet magányos farkasban, John Wicket megszégyenítő módon tolni, de még Keanu Reevesnek is volt egy kutyája, és az az igazság, hogy egy szerető, megértő család hiányában, de minimum barátok nélkül, a világ egy elég sz*r hely. A családod készen kapod, a szülők és testvérek adottak, és egy jó darabig nem igazán válogathatod meg, hogy kivel is ülsz egy asztalnál. A barátokat viszont valóban te verbuválhatod össze, csak rajtad múlik, hogy egy adott életszakaszon kit is választasz magad mellé partnernek. Magunkat ismételjük: lehet egyedül haladni az úton, de társaságban mégiscsak élvezetesebb.
Nekem is volt egy barátom, akit – meg kell az ilyet vallani – jobban szerettem, mint a saját édestestvéremet. Barát, de annál mégiscsak több: ő volt a legjobb barátom. Majd hat év választott el minket, ami tulajdonképpen, ha valóban megvan az a megmagyarázhatatlan, érthetetlen plusz, soha nem is számít. Bár igaz, én 13, ő pedig 19 volt, amikor megismertem, szóval két totálisan különböző élethelyzetben ismerkedtünk meg.
Az első találkozás pillanatában megtörtént az a fajta csoda, amit csak az érthet, aki már tényleg rátalált rokonlelkére, és mi mindketten tudtuk, hogy ez a barátság fixen örökké tart. Minden fontosabb életkori mérföldkőnél ott voltunk egymásnak: én gimibe mentem, ő egyetemre; én is egyetemre mentem, ő elvégezte azt; én elvégeztem az egyetemet, ő pedig már az álommunkahelyén termelte Magyarországnak a GDP-t. Közbeékelve pedig ezeregy kaland és közös pillanat. Gyakran emlegettük, hogy csupán az első hét évet kell valahogy egymás társaságában „kibírnunk“, mert utána már társadalmilag is elfogadott tény, hogy egy adott kapcsolat örökre szól – legalábbis a házasságok esetében ezt előszeretettel hangoztatjuk.
Szóval minden jól ment, már kapcsolatunk tizedik évét tapostuk, ő 30 is elmúlt, kicsit tunyább, munkamániásabb lett, én meg 23 évesen még szexuális életem proaktivitásával voltam elfoglalva, mert azt hittem, fiatalnak lenni annyit jelent, mint ágyból ágyba járni. Emlékszem, pont tízéves jubilálásunk idején még el is gondolkoztam, hogy túl idilli, túl simán megy minden. Ez lenne a normális? A Született Feleségek Mary Alice Youngja nem ekkor lőtte magát főbe? Vajon ténylegesen örökké fog-e tartani ez a kapcsolat? Vannak valóban a végtelenségbe nyúló barátságok? – hasonló gondolatok cikáztak akkoriban fejemben.
Elfogadni a változást
Miután igen gyorsan egyoldalúan kívül találtam magam a kapcsolatból, az első gondolatom csak akörül forgott, hogy tulajdonképpen mit is csináltam rosszul. Biztos valamivel megbántottam – gondoltam én. Nem voltam elég türelmes? Nem hallgattam meg? Nem figyeltem rá eléggé? A viselkedésemmel érdemeltem ki hallgatását? A magam kis gyászfolyamata alatt ott is bűnösnek láttam magam, ahol a későbbiekben rá kellett jönnöm, valószínűleg nem hibáztam. Mindenesetre mégis rá kellett jönnöm, hogy még a legerősebbnek hitt barátságok sem tartanak örökké – akárcsak a szerelem. Mert ha belegondolunk, tulajdonképpen egy párkapcsolati szerelem és egy meghitt barátság szeretete között pont egy ejakulációnyi különbség van.
Az élet szépsége, és ezzel együtt minden emberi kapcsolatunké is, hogy sosem állandók, ellenben mindig folyamatosan változnak.
Ahogy a hellén filozófus, Hérakleitosz mondotta, na meg Pocahontas is megénekelte, soha nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba, és ahogy tőled sem, barátaidtól sem várhatod el, hogy mindig ugyanolyanok maradjanak az idők végezetéig.
Sajnos naiv gondolat azt hinni, hogy az az ember, akit kapcsolatotok elején barátian kebledre öleltél, mindig ugyanabban a mentalitásban fogja leélni életét. Már nem lesznek ugyanolyan ízesek a régi poénok, helyüket egy bizonyos nosztalgikus érzés veszi át. A kezdeti érdeklődési körök folyamatosan távolodhatnak egymástól, s ahogy telnek az évek, a környezeti behatásoknak hála újabb és újabb emberek léphetnek be életetekbe, ez pedig egy barátságra is simán kihathat. Ezenfelül nemcsak az ember maga, a kapcsolatok milyensége és fontossága is változik. Tetszik vagy sem, ezek örökérvényű szabályok, jobb minél hamarabb beletörődni.
Semmi sem alapvető
Hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy egy gyerekkori barátságra más törvényszerűségek vonatkoznak – ezt a közösen megélt, életközi intim pillanatoknak tudhatjuk be. Hiszen mi lehet annál meghittebb, mint látni ahogy egy barát személyisége napról napra csak formálódik: megéli a Tokio Hoteles emó éráját, szenvedélyesen megszereti az irodalmat, megvallja neked első szerelmét, elsírja első szerelmi bánatát, közösen szívjátok el első cigiteket, közösen húzzátok le első vodkanarancsotokat, majd közösen vekengtek egymásnak a továbbtanulás viszontagságairól, a temérdek veszekedést nem is említve. Egy kis szelet egy barátságból.
Women In Male Fields: a nők a toxikus férfiaknak, a férfiak meg a toxikus nőknek mennek neki a TikTokon
2024.12.8 10:36
Magatok kapcsolata maga nemében valóban különleges, és különlegessége miatt sokkal tágabb, az évek alatt az ingerküszöb és a potenciális sértődések határa jóval magasabban van, mint korábban. Mindenesetre a közösen megélt évek senkit nem jogosítanak fel arra, hogy tiszteletlenül viselkedjék egy baráttal – ezt sokan hajlamosak elfelejteni. Valóban, barátságotok megannyi érzelmi turbulenciát, sírást, ordítozást és kicsinyes hallgatást kibírt, de ettől még ápolni kell. Légy – nyilván a számodra kényelmes határokon belül – évekkel később is figyelmes, türelmes és megértő barátaiddal. Bibliai közhely, de attól még igaz: „Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek!“
@taexa2 Ne Hagy figyelmen kívül pls don't flop ignore #baratsag#barat#bff#bestfriend#nekedbee#foryou#idezet#srehk#szamar#foryou♬ eredeti hang - Taexa💜
A múló évek
Bibliát idézni mindig necces, mert a keresztényi összeölelkezés általában a lehető legidillibb forgatókönyvet tárja elénk, csak az élet egy másik velejárója, hogy semmi sem igazán idilli, vagy ha mégis, jobb gyanakodni.
Mondhatni, még a húszas évek nem is jelentenek nagyobb kihívást, hiszen mindenki akkora önmegvalósításban van, hogy a bajtársiasság csak még jobban megerősíthet egy barátságot. Azonban a folyamatos társadalmi, financiális, családpolitikai frusztrációnak köszönhetően, meg a biológiai óránk hangos klattyogásától parázva, harmincas éveink felé közeledve már olyan kérdések ütnek szöget fejünkben, mint családalapítás, tartós párkapcsolat, babaváró hitel és CSOK.
Na meg karrierista világunkban nehéz nem karrieristának lenni, közben reggelente már fájdogálnak lábaink, a másnapból meg lassacskán harmad-, meg negyednap lesz. Summa summarum: a fókusz áthelyeződik. A nagy baráti imbiszek, csevegő programos trécselések megritkulnak, hiszen az élet más területein kell már helytállnunk. És sajnos ezzel sincs mit tenni.
Nehéz ilyenkor nem haragudni egymásra. Még egy lemondott találka, még egy lemondott szülinap, ha netán pár hetente sikerül is végül beszélnetek telefonon, akkor meg a gyerek üvölt a háttérben, vagy hazaérkezett barátod párja, akivel – érthető módon – illendő némi romantikus időt tölteni. Bár jó ötletnek tűnhet pikírten odaszúrni a másiknak, nem érdemes ujjal mutogatni. Ellenben, mint az élet bármelyik területén, itt is a legkifizetődőbb, ha szép higgadtan elmondod sérelmeidet. Remélhetőleg meghallják szavaid súlyát, és így közösen tehettek engedményeket egymás irányába. Ha mégsem, jobb egészen egyszerűen újraértelmezni a kapcsolatot és nem ragaszkodni egy olyan eszményképhez, ami nem létezik többé.
Szakítás
Bár a cikk elején magam sérelméről meséltem, az egómat legyőzve mégis fel kellett ismernem, hogy bizony nem kell görcsösen ragaszkodni emberi kapcsolatokhoz, legyenek akármilyen régiek is, így pedig tulajdonképpen megértem, miért is lett vége egy saját barátságnak.
„Az érintettek szabadsága eldönteni, hogy állapot, zavar, vagy szupererő” – A neurodivergencia identitásképző szerepe
2024.12.7 9:56
Baráttal szakítani van olyan nehéz, mint párkapcsolatból kilépni. Sőt, talán valamivel nehezebb is, mert itt adott a konstans és mély szeretet, ami egy szerelem esetében akkor jön el igazán, miután a láng kihunyt. De még mindig jobb elmenni, minthogy azt érezzük, kihasználnak, nem értenek meg minket őszintén. Csupán itt is tudni kell, hogyan kell ezt fájdalommentesen csinálni.
S magára hagyni valakit saját kételyeivel nem túl etikus, kifejezetten tiszteletlen a közös múltra való tekintettel. Ha más nem, legyen az a bizonyos utolsó beszélgetés fájdalmas, de feltétlenül történjen meg. Ennyivel mindenki tartozik embertársának még akkor is, ha úgy gondolja, nem érdemli meg.
Azóta se beszéltem ezzel a barátommal. Talán egyszer láttam személyesen valahol Budapesten. De tudom, hogy jól van, látszólag boldogan éli életét. S hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzik. Hogy nem gondoltam arra, hogy 3 év távlatából ismét felkeresem. Hogy az egómat félretéve megpróbálom átbeszélni vele, mit is érzett akkor velem kapcsolatban. Azonban ha tudnunk kell, mikor kell szakítani, jobb azt is érezni, hol nem látnak minket szívesen.
@mycanimationsextra Moving on after the break up #fyp#breakup#movingon♬ Present - Lloyd Vaan
