2023.7.24 14:53
Olvasási idő 0:46
Szöllősi Anna

Hamarosan embereken is tesztelik a gyógyszert, ami minden fogorvos álma

TECH-TUDOMÁNY EGÉSZSÉG KLINIKAI KÍSÉRLET

2030-ra az emberek számára is elérhetővé válhat a forradalmi gyógyszer, amit fognövesztésre fejlesztettek ki.

Katsu Takahashi japán kutató a 90-es évek óta dolgozik a gyógyszeren, ami lehetővé tenné a sérülések, betegségek vagy az idős kor miatt elvesztett fogak pótlását. A készítmény hatékonynak bizonyult már vadászgörényeken és egereken végzett kísérletek során, 2024 júliusában pedig elkezdik embereken is tesztelni. 

Hogyan működik?

2007-ben a kutatók rájöttek, hogy a USAG-1 nevű fehérje hatással lehet a fogak növekedésére, ennek mesterséges blokkolása pedig több fog növekedését eredményezheti. Évekre rá kifejlesztették a gyógyszert, amit a normálisnál kevesebb foggal született egereken teszteltek, a készítménnyel pedig sikerült az állatoknak új fogakat növeszteni.

Ha jóváhagyják, a terápiát először 2-6 éveseknél alkalmazzák, akik veleszületett fogfejlődési rendellenességben szenvednek, a tervek szerint pedig a gyógyszert később olyanoknak is be lehet adni, akik felnőttkorban vesztették el a fogaikat.

Az ötlet, hogy új fogakat tudunk növeszteni, minden fogorvos álma.

– mondta el Takahashi, aki abban bízik, hogy ez a terápia egy harmadik alternatíva lesz a műfogsor és az implantátum mellett. A kutatók úgy vélik, hogy a gyógyszer 2030-ra lesz elérhető az emberek számára.

Egy egészséges felnőttnek 32 foga nő ki, de a lakosság körülbelül 1% -ának ennél több vagy kevesebb foga van születési rendellenesség miatt. Az amerikaiak 17%-a 65 éves koráig elveszíti az összes fogát.