2023.7.10 10:27
Olvasási idő 0:28
Maier Péter

Szó szerint f*szméregetésig mehet Elon Musk és Zuckerberg konfliktusa – legalábbis egyikük ezt szeretné

TECH-TUDOMÁNY ELON MUSK MARK ZUCKERBERG

Akármekkora is Musk lőcse, az a Twittert nem fogja megmenteni.

Elindult a Threads közösségi média-felület, amelyet a Meta, azaz Mark Zuckerberg indított, és eddig rendkívüli népszerűségnek örvend, pedig az Európai Unióban még nem is érhető el.

Mindez pedig azzal jár együtt, hogy az elég releváns konkurenciát kapó Twitter tulajdonosa, Elon Musk beharizott Zuckerbergre, igaz, a viszonyuk eddig sem volt rózsás. Egyik friss bejegyzésében a világ leggazdagabb embere azt írta: „Javaslok egy szó szerinti faszmérő versenyt”. Hogy értsük, mennyire komolyan gondolja a dolgot, egy vonalzójelet is hozzábiggyesztett a bejegyzéshez. Korábban egyébként Musk puhapöcsnek is nevezte a Facebook-alapítót.

A két fél között nem újdonság a csipkelődés, júniusban Musk ketrecharcra hívta Zuckerberget. 

És ha már f*szméregetés, vajon számít a dolog? Olvassátok el Szécsi Krisztián publicisztikáját a témában, amelyben jól megmondja a tutit:

Kiemelt tartalom
Most akkor a méret a lényeg? – Beszéljünk már kicsit a péniszméretről Most akkor a méret a lényeg? – Beszéljünk már kicsit a péniszméretről 2023.6.8 17:31