2023.7.7 12:21
Olvasási idő 0:40
Szöllősi Anna

Még csak tegnap indult, máris 60 millió felhasználót húzott be a Twitter riválisa, a Threads

TECH-TUDOMÁNY MARK ZUCKERBERG TWITTER

Csütörtökön hivatalosan is elindult a Twitter riválisa, a Meta által fejlesztett Threads, és úgy néz ki, elég nagy sikernek örvend.

Biztató számokat hozott a Meta által fejlesztett közösségi app: az indulás utáni első 7 órában 10 millió felhasználó volt rá kíváncsi, kevesebb mint 24 óra alatt 50 millió embert ért el, magyar idő szerint péntek reggel 9-re pedig 60 millióan voltak a Threadsen, amin több mint 95 millió bejegyzést és 190 millió kedvelést generáltak.

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy kiszivárgott képernyőfotó nyomán már napokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy a Threads felülete kísértetiesen hasonlítani fog a Twitterére, és hogy a posztok karakterszámát, valamint a posztok újraposztolására, lájkolására, megválaszolására és megosztására szolgáló ismerős ikonok is ott lapulnak.

Abban viszont mindenképp különbözik az Elon Musk tulajdonolta apptől, hogy az Instagram-profilunkkal összekötve működik, így ha törölni akarjuk magunkat, az Insta-oldalunktól is meg kell válni. Emellett a Twitterrel ellentétben a meztelenség és egyéb kényes tartalmak közzététele is tiltott.

A Threads a világ 100 országában indult el csütörtök hajnalban, androidos és iOS-alapú eszközökre, és az App Store-ban jelenleg a legfelkapottabb applikáció. Európában jogi aggályok miatt nem érhető el, de APK-fájlként letöltve itthon is működik.