2023.6.20 11:34
Olvasási idő 0:49
Masszi-Rigó Csilla

Turistákkal a fedélzetén eltűnt egy Titanic felé tartó tengeralattjáró

TECH-TUDOMÁNY TITANIC

A tengeralattjárónak másfél órával a merülés után veszett nyoma.

Eltűnt az egyik Titanic felé tartó tengeralattjáró az Atlanti-óceánban, derül ki a BBC híréből. Azz 1912-ben elsüllyedt hajóhoz többször is szerveztek már látogatásokat, ezúttal is több tengeralattjáró indult útnak, az  OceanGate Expeditions az időjárási tényezőktől függően évente többször is szervez utakat az Új-Fundland partjaitól 700 kilométerre található roncshoz. 

A Titanic orra. Forrás Xavier DESMIER/Gamma-Rapho via Getty Images

A BBC értesülései szerint erre az évre csupán egyetlen túrát terveztek be, mely során több kisebb tengeralattjáró merül le a 3800 méteres mélységbe, ahol a kettétört hajó roncsai találhatóak. Az ötszemélyes fülkékben három turista, egy szakértő és egy sofőr ül, a teljes program 8 napos, a merülés viszont csupán 8 órán keresztül tart. Egy Titanic felé tartó mélytengeri út nagyjából 85 millió forintba kerül egy személynek. 

Az eltűnt tengeralattjáró fedélzetén van az angol milliárdos Hamish Harding is, aki két nappal ezelőtt írt arról közösségi oldalán, hogy lemegy az óceán aljára megnézni az elsüllyedt hajó maradványait. Harding arról is írt, hogy ebben az évben ez az első és az utolsó merülés is a Titanichoz a rossz időjárás miatt. A fedélzetén lévőknek elvileg 96 órányi tartalékaik vannak. A bostoni partiőrség jelenleg is kutat a mélytengeri merülőhajó után.

Kiemelt tartalom
„K*rvára nem voltam kövér“  – Kate Winslet karrierjét végigkísérte a body shaming „K*rvára nem voltam kövér“ – Kate Winslet karrierjét végigkísérte a body shaming 2022.12.23 18:21

A Skynews információi szerint a fedélzeten tartózkodik Paul-Henry Nargeolet francia merülőpilóta és az OceanGate vezérigazgatója, valamint két pakisztáni férfi, Shahzada Dawood és fia, Suleman is.