2023.5.23 15:26
Olvasási idő 2:48
Kremmer Magdi

Ezekbe a tevékenységekbe rakd a kreatív energiáidat, és egyből rájössz, mik az alkotás pozitív hatásai

ÉLETMÓD ÉLETMÓD HOBBI KREATIVITÁS

Kötés, horgolás, makramé vagy hímzés? Találjuk meg együtt, hozzád mi passzol igazán!

Sokáig magamnak sem akartam bevallani, de az a helyzet, hogy nem túl jó a kézügyességem. Nem vagyok teljesen menthetetlen, de soha nem voltam igazán jó a rajzolásban, a technika órákon készített szobrocskáim csálék, a festményeim unalmasak voltak. Ennek ellenére gyerekkorom óta imádok alkotni és néhány havonta belekezdek valamilyen kézműves projektbe. Örömmel sajátítok el újabb és újabb készségeket, és bár még egyik kreatív hobbi mellett sem sikerült kitartanom, az évek alatt rengeteg új tudással, és sajátkészítésű nyaklánccal, barátság karkötővel, félig megkötött sállal és hímzett felvarróval gazdagodtam.

Mindegy, hogy mit csinálok, imádok matatni a kezeimmel.

Úgy érzem, hogy az alkotás kikapcsol, szeretek utazás közben vagy egy előadást hallgatva színezni, kötni, hímezni vagy épp gyöngyöt fűzni.

Most utánajártam, miért is olyan jó érzés alkotni és hoztam néhány olyan kreatív hobbit, amit érdemes kipróbálnod, ha lelassulnál kicsit a rohanó hétköznapokban.

Horgolás, kötés vagy esetleg valamilyen teljesen más kreatív hobbi állna neked jól? Talán most kiderül! Forrás GETTY IMAGES

 Miért is jó alkotni?

Nem véletlen, hogy amint egy kisgyerek megtanul ceruzát fogni, a szülők rögtön papírt raknak elé és arra ösztönzik, hogy rajzoljon ahol és amennyit csak tud. Gondolj csak vissza, hogy óvodában mennyi mindent készítettél: rajzoltál, gyurmáztál, vágtál, ragasztottál, színeztél. Még alsó tagozatban is nagy a hangsúly a kézműveskedésen, de ahogy egyre idősebbek lesznek a tanulók, úgy ritkul a kreatív órák száma.

Középiskolában a rajzórákat gyakran már senki nem veszi komolyan, felnőttként pedig sokak életének már egyáltalán nem része az alkotás.

A különböző kézműves és művészeti tevékenységek rengeteg mindent fejlesztenek. Az alkotásban nem csupán az a jó, hogy kreatívabbak leszünk tőle, de a szem-kéz koordináció, a finommotorika és a megfigyelőképesség is fejlődik általa. Ezek a készségek és képességek kiemelten fontosak a gyermekek fejlődése során, hiszen ezeknek köszönhetően tanulnak meg enni, cipőt kötni, felöltözni vagy éppenséggel írni. Amellett, hogy rengeteg készséget fejleszt, az alkotás a mentális egészségünkre is pozitív hatással van.

Próbáld ki magad, amiben csak lehet! A kerámiázásba például pikkpakk belejön az ember Forrás GETTY IMAGES

A kézműveskedés fokozza a neurológiai aktivitást és aktiválja az idegrendszert. Ennek köszönhetően a testünkben dopamin szabadul fel, ami az örömért és jókedvért felelős hormon. A kreatív hobbik űzése hosszú távon képes csökkenti a szorongásos és depressziós tüneteket. Ehhez az is hozzájárul, hogy kézműveskedés közben könnyen ki tudunk kapcsolni, mivel az agyunkat lefoglalja az aktivitás, még akkor is, hogyha már nagyon jól begyakoroltuk az adott mozdulatsort. Az agytorna, amit végzünk alkotás közben, hosszú távon ahhoz is hozzájárul, hogy fejlődjenek a kognitív funkcióink. A gyakori kézimunka segíti fejleszteni az alkalmazkodó és problémamegoldó készségeket is. Egyszóval alkotni minden szempontból rohadt jó!

Ezeket a kreatív hobbikat próbáld ki, ha valami különlegesebb elfoglaltságra vágysz!

Kötés, horgolás

A kötés és a horgolás a fiatalok körében is egyre népszerűbb, főleg, hogy a legmenőbb szettek is horgolt topokból és kötött nadrágokból állnak. Lehet, hogy elsőre bonyolultnak tűnhet, de az egyszerűbb mintákat pár óra  alatt egy kezdő is el tudja készíteni. Csak fonálra és néhány kötő- vagy horgolótűre lesz szükséged hozzá.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

kis kos műhely (@kiskos_muhely) által megosztott bejegyzés

A kis kos műhely természetes fonalakat árul és közös kötéseket szervez. A műhely létrehozói szeretnék, ha a kötés egy fenntartható, mindenki számára elérhető hobbi lenne.

Kerámiázás

Egy agyag tömbből létrehozni valamit, amit aztán a mindennapokban is használni tudsz, különleges érzés. A kerámiázás rengetegek által kedvelt kreatív hobbi, országszerte számos műhely várja az agyagozni vágyókat.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

LUNO stúdió (@studio.luno) által megosztott bejegyzés

A LUNO-tól szebnél szebb bögréket és tányérokat vehetünk, illetve mi magunk is elmehetünk egy workshopra, ahol létrehozhatunk valami teljesen egyedit.

Hímzés

Lehet, hogy a hímzésről neked is a régi úri hölgyek képe ugrik be, akik unalmukban semmi mást nem tudtak csinálni, mint az ablak előtt ülve hímezgetni. Pedig a hímzés baromi menő lehet, pár YouTube-tutorial és egy kis gyakorlás után szinte bármilyen mintát el tudsz készíteni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

TanglyHands (@tanglyhands) által megosztott bejegyzés

Valószínűleg a legmenőbb magyar felvarrókat a tanglyhands készíti, tőlük tuti tudsz inspirálódni, ha belevágnál a hímzésbe.

Makramé

A makraméval az van, hogy nagyon jól néz ki és annak ellenére, hogy bonyolultnak tűnik, valójában csak csomókat kell kötnöd hozzá. Na jó, az első pár darab biztos nem lesz tökéletes, de hamar bele lehet jönni a dologba, és onnantól kezdve végtelen lehetőség áll előtted.

Wonani kreatív, gyönyörű makramé díszeket és ékszereket készít és az évek során saját technikákat is kidolgozott.