2023.5.18 10:53
Olvasási idő 1:05
Kovács M. Dávid

Újabb rekord az Everesten: huszonhetedik alkalommal jutott fel egy nepáli serpa a világ csúcsára

UTAZÁS HEGYMÁSZÁS TERMÉSZETJÁRÁS

Kami Rita serpa 2019-ben két héten belül kétszer is megmászta a tibetiül Csomolungmának nevezett csúcsot.

Ismét saját rekordját döntötte meg Kami Rita serpa, aki szerdán 27. alkalommal jutott fel a világ legmagasabb csúcsára – közölte a nepáli kormány és a serpát alkalmazó turisztikai vállalat.


Az 53 éves hegyi vezető szerdán kora reggel – helyi idő szerint fél kilenc körül –, egy külföldi hegymászót kísérve, a hagyományos délkeleti útvonalat követbe hódította meg a 8848 méter magas Everestet.

Kami Rita 2019 májusában az Everest 24. megmászása után. Forrás Narayan Maharjan / Getty Images

A nepáli Kami Rita először 1994-ben mászta meg a világ legmagasabb csúcsát, ahová azóta majdnem minden évben feljut – 2014-ben, 2015-ben és 2020-ban a mászást azonban különböző okok miatt nem engedélyezték.


A nemzetközi hírű hegymászó az Everest árnyékában elterülő Tame faluban nőtt fel, 1992-ben kezdte pályáját, két évvel később, 24 évesen kapaszkodott fel először a hegyre. 2019-ben azzal hökkentette meg a serpaközösséget, hogy két héten belül kétszer is megmászta a tibetiül Csomolungmának nevezett csúcsot.


Apja volt az első serpák egyike, akiket külföldiek magashegyi kalauzolására alkalmaztak, Kami Rita pedig átvette az örökséget. Az Everest mellett feljutott a 8611 méteres K-2-re, a 8201 méteres Cso-Ojura, a 8156 méteres Manaszlura, a 8516 méteres Lhocéra és a 8091 méteres Annapurnára.


A Himalájában élő serpa népcsoport tagjai többnyire jakpásztorok és kereskedők voltak addig, amíg Nepál az 1950-es években meg nem nyitotta határait. Kitartásuk, a hegyekben szerzett ismereteik, tapasztalataik és az oxigénhiányt génjeik miatt jobban elviselő adottságaik miatt hamarosan keresett vezetőkké és teherhordókká váltak, nevüket így gyakran a hegyi vezetőkkel azonosítják.

Kiemelt tartalom
98 év a Föld nevű bolygón: David Attenborough csodálatos élete 98 év a Föld nevű bolygón: David Attenborough csodálatos élete 2024.5.8 17:08

A világ legmagasabb csúcsát több mint 11 ezerszer mászták meg, mióta Sir Edmund Hillary és Tenzig Norgaj Serpa 1953-ban először ért fel. A hivatalos himalájai adatbázis szerint nagyjából 320-an haltak meg hegymászás közben. Idén, a hegy első megmászásának 70. évfordulóján rekordszámú, 467 engedélyt adtak ki Nepálban külföldieknek, hogy felmásszanak az Everestre.