2022.11.14 11:27
Olvasási idő 0:36
Szöllősi Anna

Annyian akarták látni Timothée Chalamet-t egy premieren, hogy le kellett zárni a vörös szőnyeget

FILMEK + SOROZATOK PREMIER TIMOTHÉE CHALAMET

Timothée Chalamet a milánói premieren örvendett túl nagy sikernek.

Rajongók tömegei érkeztek a Bones and All romantikus kannibálfilm premierjére, annak reményében, hogy megpillanthatják a film sztárját, Timothée Chalamet-t. A helyi rendőrség azonban biztonsági okokra hivatkozva leállította a Space Cinema Odeon előtti vörös szőnyeg működését: a sajtó munkatársait elküldték, az esemény pedig korlátozott létszámban folytatódott. 

A résztvevőkről ezután bent készültek fotók, a film vetítése pedig a tervek szerint folytatódott. A produkciót először a szeptemberi Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol több díjat is bezsebelt, és ahol Chalametnek volt lehetősége a szőnyegre lépni, és autogramot osztani a rajongóinak. 

A 26 éves színész és Taylor Russell egy kannibál szerelmespárt alakítanak, akik együtt vágnak neki egy roadtripnek. A film - amit a nagysikerű Szólíts a neveden rendezője, Luca Guadagnino jegyez - november 18-án debütál Amerikában, a hazai bemutatóról azonban nincs még információ.

(via Variety)