2023.4.25 15:43
Olvasási idő 0:50
Szöllősi Anna

Könnygázt vetett be a rendőrség a diákokból és tanárokból álló tüntetőtömeg ellen, a TASZ jogásza értetlenül áll a dolog előtt

KÖZÉLET DIÁKTÜNTETÉS TASZ

A TASZ jogásza, Hegyi Szabolcs szerint aránytalanul erőszakos volt a könnygázzal oszlató rendőrség a kordonbontásnál.

A szakszervezetek elfogathatatlannak tartják a státusztörvény több pontját is, a tervezet miatt pedig tegnap néhányezres tömeg gyűlt össze. A beszédek után az emberek egy része átvonult a Karmelitához, ahol Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és a Momentum politikusai negyedszer is kordont bontottak a főleg fiatalokból és diákokból álló tüntetők csatlakozásával. A rendőrsorfal megpróbálta őket visszaszorítani, dulakodás alakult ki, majd a hatóságok könnygázt is bevetettek. 

Hegyi Szabolcs, a TASZ jogásza a Mércének elmondta, hogy „aránytalan” volt a hétfői rendőri intézkedés.

Problémás és aránytalan fizikai erőszakkal védeni a kordont a tüntetőkkel és az országgyűlési képviselőkkel szemben, hiszen az eleve törvénytelenül került oda. Így is rengeteg rendőr volt a helyszínen, tehát nem világos, hogy mi szükség volt a kordonokra, pláne azok erőszakos védelmére


– nyilatkozta Hegyi, hozzátéve: a törvény nem tesz különbséget egy tömeg tagjai között életkori szempontból, viszont szerinte a rendőrségnek mérlegelnie kellett volna, hogy fiatalkorú diákok vesznek részt a demonstrációban, és „nem két focicsapat ultrái támadtak a rendőrökre.”

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: Te mennyit tudsz a magyar tüntetésekről? REFRESHER-KVÍZ: Te mennyit tudsz a magyar tüntetésekről? 2024.3.2 9:53

„Ez pedig visszavezet oda, hogy eltúlzott és aránytalan a rendőrség ilyetén fellépése, amelynek során foggal-körömmel ragaszkodnak, akár fiatalok és tanárok ellen is a kordonokhoz“ – idézte a szavait a 24.hu. 

Hegyi azt is kifogásolta, hogy a hatóságok nem figyelmeztették a tüntető tömeget arra, hogy törvénytelen, amit tesznek, és azt sem kommunikálták, hogy milyen kényszerintézkedéseket fognak alkalmazni velük szemben.