A Szökős című számhoz vegyes technikával, stop motion elemekkel készült videó. A forgatáshoz egy lakást zöld háttérrel rendeztek be, majd egy ravazdi tyúkólba is beköltözött a stáb. A klip nálunk látható először.
A Kovász új klipjében a zenekar zenéjére bulizó tyúkok szerelembe esnek, de amikor a zenészek megsütik a tojásaikat, úgy döntenek, bosszút állnak: húslevest főznek a fiúkból. Az abszurd történet ötletét maga a Szökős címre hallgató dal adta. A klip rendezőjét, Gardenö Klaudiát a szám leginkább „agrár jazzre” emlékeztette, a zene „folytonos kattogása és ironikus derűje” miatt pedig azonnal tyúkok jutottak eszébe. Ezek után úgy érezte, a dal lüktetéséhez leginkább a stop motion világa illik.
„Bábrendezőként már volt szerencsém néhány esetben stop motionnal kísérletezni, közel áll hozzám a műfaj, mert egyfajta groteszk világot hoz létre a stop motion figurák tervezése, mozgatása. Mivel a jazz is közel áll hozzám jazzes tanulmányaim miatt, ezért kihívásnak gondoltam képpé formálni ezt a zeneileg is kevert műfajú, repetitív zenét.
Mivel a zenekar zenészei a szabadzenei színtér fontos alakjai, közel áll hozzájuk a kísérletezés. Színházi előadásaiban is részt vettek már több ízben, ezért a zenekar humorából és gondolkodásából kiindulva egyértelmű volt, hogy egy kevert műfajú vizuális világot szeretnénk létrehozni. Absztrakt módon fogalmazva, de mégis egy nagyon egyszerű történetet építve.“
– mondta Klaudia.
A forgatás már 2024 nyarán elkezdődött. Bár a projekthez nem kaptak támogatást, egy tizenhárom fős stábbal úgy döntöttek, belevágnak. Az első felvételek az alkotó lakásában készültek, ahol a zenészeknek az volt a feladatuk, hogy zöld ruhába bújva, félig zöldre festett arccal játsszanak. A stop motion ennél jóval lassabb munkát kívánt: egy 15–20 másodperces jelenethez négy órán át fotóztak.
„Mikor Pestre költöztem, 10 évet adtam magamnak a városban, ennek a fele telt le eddig“ – Hegedűs Józsi interjú
2026.9.19 9:37
„Az előkészítés sem volt egészen szokványos. Újra össze kellett szednem egy korábbi produkciómból a greenscreeneket, Juhos-Kiss Csengével és Fülöpp Rékával éjszakánként festettünk és tyúkokról gyűjtöttünk fotókat. A forgatás előtti nap bevásároltam és megfőztem a másnapi kaját az egész stábnak, este pedig levezettem Rékáért Szigetvárra, hogy reggel időben kezdhessünk. A forgatás az én lakásomban zajlott. A reggel vasalással indult: az évek óta nem használt greenscreeneket próbáltuk valahogy vállalható állapotba hozni“ – mesélte Klaudia.
A zenészeknek emellett egy feladata volt: játsszanak zöldre festve. A stop motion technika időigényessége miatt nagyon fárasztóak voltak a forgatási napok. Egy 15-20 másodperces snitt 4 órányi fotózást jelentett. A stáb összetétele is változott a különböző beállítások és jelenetek között.
All Star-gála prémium alapok hátán – megérkezett Kapitány Máté és SilkSilver közös lemeze, a VÍZ
2026.9.11 13:59
A papírkivágásos jelenetek forgatásán a csapat valódi húslevest főzött az utolsó képhez, és egy tyúklábat is fakanálra drótoztak. Az utolsó forgatási napon Ravazdra, egy tyúkólba mentek, ahol órákon át várták, hogy a tyúkok megszokják a jelenlétüket. „Életem legmeghatározóbb élményei közé kerül, ahogy a tyúkokat kellett instruálni” – idézte fel az alkotó. Az utómunka 2024 őszén indult, és két nyáron át tartott, a végeredmény pedig mostanra készült el.