Hamarosan újraindul az RTL egyik sikerműsora, Az Árulók idei évadjának néhány játékosáról már lerántotta a leplet a csatorna. Vona Gábor mellett az Önkényes mérvadó műsorvezetője és Rácz Jenő is részt vesz a játékban.
Akár 20 millió forintos fődíj, izgalmas játékok és feszültséggel teli pillanatok, az RTL sikerműsora, Az Árulók októberben új évaddal tér vissza a képernyőre, a csatorna pedig már el is kezdte csepegtetni az infókat arról, kik lesznek az idei széria játékosai. Ahogy arról korábban is írtunk, a lehetséges nevek között van Polgár Tünde és Vasvári Vivien is, a híresztelésekkel egyetemben pedig úgy tűnik, a Jobbik egykori elnöke, Vona Gábor valóban a rejtélyes gyilkosságokkal teli kastély egyik lakója lesz.
Vona Gábor lesz az egyik játékos
Az új évadban több közéleti, aktívan politizáló szereplő is helyet kap, részt vesz a játékban például Vona Gábor, a Második Reformkor pártelnöke, a Jobbik volt elnöke, aki állítása szerint szeret a középpontban lenni és nyomozni, valamint reméli, a műsorban nem kapja meg a politikában gyakran használt „áruló” jelzőt. Vona bemutatkozó videójában arról is beszélt, hogy felesége nem adott neki sok esélyt a győzelemre, ahogy párját idézte: „Két nap után kiszavaznak a picsába”. Vona Gábort eddig nem láthattuk kereskedelmi tévés produkcióban, a 444 még emlékeztet is arról, hogy a politikus 2008-ban még úgy gondolta, hogy az, amit az RTL (és a TV2) működtetői művelnek az országban a „mi pénzünkből“, az „felháborító, vérlázító, gyalázatos.“ Az akkor még jobbikos politikus víziója az volt, hogy a „TV2 és az RTL-Klub szűnjön meg, a székházaikat romboljuk porig, hintsük be sóval és alakítsunk ki romokból egy mementót azzal a felirattal, hogy így jár mindenki, aki Magyarországon a magyart gyalázza.“
Mérő Vera és Horváth Oszkár a kastélyban
Az RTL Vona mellett további két nevet jelentett be eddig hivatalosan, Mérő Vera politikai aktivista és író mellett az Önkényes mérvadó műsorvezetője és Puzsér Róbert egyik cimborája, Horváth Oszkár is Az Árulók szereplői lesznek. Míg Horváth elmondása szerint inkább ártatlan szeretne lenni, addig Mérő Vera mindkét szerepben kipróbálná magát.
Kritika: A magyar pornóipart bemutató Birodalom a hazai sorozatgyártás legbevállalósabb, de egyik legjobb alkotása lett
2026.7.4 9:15
A Blikk értesülései szerint már a további szereplők nevét is tudni lehet, a lap szerint Rácz Jenő séf, Hámori Barbara producer és showrunner, valamint Kováts Dávid, A legjobb ajánlat egyik Felfedezője is talárt húznak az Árpa Attila által vezetett műsorban.