ma 2026.8.14 16:10
Olvasási idő 0:36
Szentgyörgyi Zénó

1,2 millió dollárt fektettek Selena Gomez startupjába, most beperelték az énekesnőt

1,2 millió dollárt fektettek Selena Gomez startupjába, most beperelték az énekesnőt
Forrás Noam Galai / Getty Images
ARCOK SELENA GOMEZ

Befektetők perlik Selena Gomezt és a Wondermind vezetőit, mert szerintük az énekesnő nem teljesítette a mentális egészségügyi startup építésével és népszerűsítésével kapcsolatos vállalásait.

Öt befektető perelte be Selena Gomezt a mentális egészségügyi startupja miatt, azt állítják ugyanis, hogy az énekesnő nem teljesítette azokat a vállalásokat, amelyeket a Wondermind nevű mentális egészségügyi startup marketingvezetőjeként vállalt, vagyis nem hozta létre a Wondermind applikációját, valamint a cég dolgozóit és beszállítóit sem fizette ki - írja a Reuters.

A keresetet a delaware-i szövetségi bíróságon nyújtották be a befektetők, akik közel 1,2 millió dollárt (vagyis mai árfolyamon számolva 375 millió forintot) tettek a 2021-ben indított vállalkozásba, amit azért hoztak létre, hogy a Wondermind segítsen a felhasználóknak fejleszteni a mentális egészségükhöz kapcsolódó készségeiket, erősítse a "mentális fittségüket".

selena gomez terhesseg
Selena Gomez a Vanity Fairnek mesélt arról, hogy nem szülhet természetes úton gyermeket. Forrás Vivien Killilea/Getty Images

A befektetőket többek között Selena Gomez márkaértékével és félmilliárdos követőbázisával tudták meggyőzni, akiknek állításuk szerint azt ígérték, hogy az énekesnő aktívan részt vesz majd a startup népszerűsítésében, felépítésében, de ez érvelésük szerint nem történt meg. 

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: te felismered ezeket a híres videóklipeket egyetlen képkockából? REFRESHER-KVÍZ: te felismered ezeket a híres videóklipeket egyetlen képkockából? 2025.10.16 14:10

A felperesek a befektetett pénzük visszafizetését, valamint a jogi költségeik megtérítését követelik az énekesnőtől, aki nem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésekre.