Palóc André és Hortay Olivér csúnyán belebakizott képviselői esküjébe, majd Magyar Péter zavarásával magyarázták a hibát. Az Országgyűlés felvételén viszont nem hallani, hogy a miniszterelnök közbeszólt volna.
Belebakizott képviselői esküjébe a Fidesz két új országgyűlési képviselője, a Megafonból érkezett Palóc André és Hortay Olivér a parlament hétfői, augusztus 10-i ülésén. A két politikusnak az előre felolvasott esküszöveget kellett megismételnie, ám az utolsó mondatnál mindketten hibáztak. A HVG által közzétett felvétel szerint az eskü érintett része így hangzott: „országgyűlési képviselői tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom”.
Magyar Péter miniszterelnök később úgy kommentálta a történteket: „ma két új fideszes képviselő próbált esküt tenni az Országgyűlésben, de nem sikerült visszamondani az előre olvasott pár mondatos eskü szövegét. Soha nem látott kínos jelenettel kezdte meg a »munkáját« a két propagandista.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Palóc és Hortay ezután a közösségi oldalaikon reagáltak. Az Index beszámolója szerint azzal magyarázták a hibát, hogy Magyar Péter hátulról „bekiabált”, illetve az eskü alatt „froclizta” őket.
A miniszterelnökünk és az "influenszerkormányzás": hogyan formálja át Magyar Péter a politikusi szerepet a közösségi médiában?
2026.5.17 9:47
Erre Tóth Norbert, a Tisza Párt képviselője videóban reagált, amelyben azt mondta: „Tizenkét óra sem telt el azóta, hogy letették az esküt, és már hazudnak.” Az Index szerint az Országgyűlés élő közvetítésének felvételén Magyar Péter az eskütétel alatt nem szólal meg, csak annak befejezése után reagál grimasszal és tapssal.
Az Országgyűlés ülésének élő közvetítésének videófelvétele szerint az esküokmányok aláírása után Palóc és Hortay abban is bizonytalanná váltak, kinek kell átadniuk a dokumentumokat ellenőrzésre. Végül Magyar Péter ment oda hozzájuk és mutatta meg, merre kell menniük.