Elon Musk még idén elkészítené az Odüsszeia saját, mesterséges intelligenciával létrehozott változatát, amely szerinte történelmileg pontosabb és Homérosz művéhez is hűbb lenne Nolan filmjénél.
Még ebben az évben elkészítene Elon Musk „egy történelmileg pontosabb, Homérosz művéhez pedig hűségesebb“ Odüsszeia-filmet a tulajdonában lévő, mesterséges intelligenciával működő Grok Imagine segítségével. Az üzletember egy X-posztban jelentette be tervét, amihez egy háromperces videót is csatolt, amelyet az eszköz egyik felhasználója készített.
Elon Musk már jóval a bemutató előtt Christopher Nolan feldolgozásának egyik legnagyobb kritikusa volt. Leginkább a szereposztást kifogásolta, sőt korábban egyenesen fehérellenes rasszistának nevezte Nolant, többek között amiatt, hogy a trójai Helénát Lupita Nyong’o alakítja.
Before this year ends, Grok Imagine will make a full-length movie of The Odyssey that is historically accurate and true to the art of Homer https://t.co/bVHzUmY9WN
— Elon Musk (@elonmusk) July 22, 2026
Musk támadásai mindenesetre egyelőre nem ártottak Nolan alkotásának. Az Odüsszeia világszerte 246 millió dolláros bevételt termelt a nyitóhétvégén. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint Magyarországon eddig közel 87 ezren váltottak jegyet rá, ami mintegy 250 millió forintos hazai bevételt jelentett – írja a Telex.
Christopher Nolan Odüsszeia-feldolgozását a Refresher Magyarország is látta, a filmről szóló kritikánkat itt tudjátok elolvasni.