A Mi Hazánk politikusa a Pride-ról szóló posztjához töltötte fel a képet, amin a gyermekek láthatóak. A fotó a politikus posztja alatti kommentszekcióban nagy felháborodást keltett, amire Dúró a 24.hu-nak reagált.
A szombaton megrendezett fővárosi Pride-ról a hagyományoknak megfelelően több politikus is megemlékezett, és természetesen Dúró Dóra sem lehetett ez alól kivétel, aki a saját értékrendje szerint közelítette meg a kérdést.
Hétvégi posztjában arról írt, hogy a magyarság jövője a hagyományos családmodellben, egészségben és a normalitásban tud kibontakozni, míg a Pride-on részt vevőkre zsákutcaként hivatkozott.
Az országgyűlési képviselő több képet is csatolt a poszthoz, az egyiken három autista gyermek szerepelt az arcuk kitakarása nélkül. Bár később a politikus törölte ezt a képet a bejegyzésből, a •Nefi• Autizmus-és ADHD-barát támogatás felnőtteknek és családoknak nevű Facebook-oldal egy bejegyzésben foglalkozott a kérdéssel.
Ebben a poszt szerzője kiemelte, hogy ismeri azt az édesanyát, aki a képen látható autista gyermekeket neveli és tudja, hogy milyen támogató és elfogadó környezetben nőnek fel ezek a gyerekek.
Beszélt is az édesanyával a Pride-ról, aki a poszt szerzőjének elárulta, azért mentek ki a rendezvényre, mert számukra ez nem a nemi identitás kérdéséről, hanem a büszkeségről és az elfogadásról szól.
A poszt szerzője kiemelte, hogy Dúró Dóra ezzel a lépéssel a gyerekek arcát használta fel, hogy egy gyűlölködő kommentcunamit indítson el a Pride-on részt vevők ellen, a gyermekek szüleit ugyanis gyámhatósággal fenyegették a Dúró posztja alatti kommentszekcióban.
Budapest Pride programajánló – mutatjuk a Pride-hónap legizgalmasabb programjait, amiket érdemes beírni a naptáradba
2026.6.9 14:54
A politikus a 24.hu-nak reagált az esetre, és elmondta, a fotót nem önmagában tette közzé, hanem egy történet képi felsorolásaként és ezt ebben a kontextusban is kell értelmezni. Valamint azt is kifejtette, hogy egy mivel tömegrendezvényről van szó, nincs szükség az érintettek hozzájárulására és a fotó sem válik el egy kiragadott gyermekképként az eseménytől.
"Tudatos félremagyarázás és ferdítés jogi narrációval élni, ahogy az is a posztot közzétevő oldal részéről, mintha a Pride az autistákról is szólna. Nem szól róluk. A zaklatást sem tudom értelmezni, hiszen én nem neveztem meg a gyerekeket, sem a szüleiket, hiszen nem is tudom, hogy kik ők. Ha a szüleik önszántukból úgy döntöttek, hogy névvel is felfedik a kilétüket, annak következményeiért nem én vagyok a felelős, ez megint az ő döntésük volt. Borítékolható, hogy ha arccal-névvel kiállnak a gyerekük Pride-on való megjelenítése mellett, akkor ezt követően mások kinyilvánítják a véleményüket – a nyilvános rendezvényen való részvétellel ezt vállalja mindenki: ott szabadon készíthetők képek. " - fogalmazott a Dúró a 24.hu-nak.
Így működik az arcfelismerő rendszer, amivel beazonosíthatnak a Budapest Pride-on
2025.6.26 13:38
Mivel a gyerekek hozzátartozói kifogásolták a fotót, ezért döntött úgy hogy inkább mégis törli. De azért még beszólt egyet a szülőknek is a nyilatkozatban:
"Azt a döbbenetes tényt érzékeltettem, hogy vannak szülők, akik ilyen rendezvényre kiviszik a gyerekeiket. A felelősség ezért az övéké – minden értelemben. Örülök, ha legalább utólag belátják, hogy hiba volt az LMBTQIABC-mozgalom szolgálatába állítani a gyerekeiket."