Ariana Grande és Ethan Slater szakítottak.
A PEOPLE magazinnak egy forrás elárulta, hogy a Wicked című musicalben együtt játszó páros közel három év együttlét után véget vetett kapcsolatának. „Barátságos szakításról van szó, sok időt szántak rá, alaposan átgondolták a dolgot, és úgy döntöttek, hogy külön utakon járnak tovább” – mondta a forrás. „Továbbra is barátok maradnak, és nagyon támogatják egymást. Már több hónapja csendben szakítottak.” A bennfentes forrás hozzátette, hogy a 32 éves Grande „remekül van”, és az Eternal Sunshine turnéjára koncentrál, amely június 6-án indult, valamint a július 31-én megjelenő Petal című albumára.
A páros még 2023-ban találkozott a Wicked forgatásán – a filmben egyébként Slater karaktere szerelmes volt Grande karakterébe. Ariana Grande korábban olyan sztárokkal volt együtt, mint a Saturday Night Live-ból is ismert Pete Davidson, vagy a tragikusan fiatalon elhunyt Mac Miller, 2021 és 2024 között pedig Dalton Gomezzel, egy ingatlanügynökkel élt házasságban.
Ez történt májusban: túléltük a BL-t, Travis Scott mikrohaknizott Csepelen, Héra Barnabás pedig a '90-es évek pornójáról énekelt
2 nappal ezelőtt
Tegnap mi is megírtuk, hogy az amerikai énekesnő 2019 óta először turnéra indult a közöngés azonban nem csak a zenéjére fókuszált, hanem az Grande kinézetére is. Több kommentelő azt írta, hogy Grande szerintük nagyon lefogyott, és aggódnak érte, míg mások kifejezetten élesen fogalmaztak az énekesnő külsejével kapcsolatban. A reakciók azért is váltottak ki vitát, mert sok rajongó szerint még a jó szándékúnak szánt megjegyzések is bántóak lehetnek, ha valaki testéről, súlyáról vagy feltételezett egészségi állapotáról szólnak. Mások viszont úgy érveltek, hogy a rajongók aggodalma nem feltétlenül rosszindulatból fakad, különösen akkor, ha egy híresség láthatóan megváltozik.