2023.3.16 13:13
Olvasási idő 1:06
Kovács M. Dávid

Meghalt Jim Gordon, Eric Clapton dobosa, aki az anyja meggyilkolása miatt élete végéig börtönben ült

ZENE GYÁSZ

A Layla című sláger társszerzője egy börtönkórházban vesztette életét, ahová azt követően került, hogy megölte 71 éves édesanyját. A zenész később azt állította, egész életében hangokat hallott, de csak a gyilkosság után diagnosztizálták a skizofréniáját.

77 éves korában meghalt Jim Gordon amerikai zenész és dalszerző, aki pályája csúcsán olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Eric Clapton vagy George Harrison, írja a Variety. A hivatalos közlemény szerint a dobos hétfőn vesztette életét egy kaliforniai állami börtön egészségügyi intézményében, ahol természetes halált halt.

Jim Gordon, a Traffic tagjaként, azon az 1971-es koncerten, amelyne a Welcome To The Canteen című albumukat rögzítették. Forrás Brian Cooke / Getty Images

A Los Angelesből származó Jim Gordon 1963-ban, 17 éves korában kezdte profi zenei karrierjét, játékát hallhattuk például a Beach Boys 1966-os, Pet Sounds című lemezén, a Byrds két évvel későbbi, The Notorious Byrd Brothers című albumán, valamint George Harrison 1970-es, All Things Must Pass című anyagán is.

1970-től tagja lett Eric Clapton mindössze egy évig létező, Derek and the Dominos nevű,  bandájának, Clapton ráadásul Gordonnal együtt jegyzi egyik legnagyobb slágerét, a Laylát – amelyet a George Harrison felesége, Pattie Boyd iránti rajongása ihletett. Gordonnak egész pontosan a dal zongorás, instrumentális második felét tulajdonítják, bár a zenekar egy másik tagja, Bobby Whitlock szerint a dobos nem maga írta ezt a részt, hanem a volt barátnőjétől, Rita Coolidge-tól vette át.

Jim Gordon ezen túlmenően olyan előadók mellett dolgozott, mint Joe Cocker, a Steely Dan, Dave Mason, Alice Cooper, Helen Reddy, Frank Zappa, Tom Waits, Johnny Rivers, Joan Baez vagy Tom Petty. A dobos viselkedése idővel azonban egyre kiszámíthatatlanabbá vált, amin a kábítószer- és alkoholfogyasztása sem segített – több partnerét, köztük Rita Coolidge-t és Renee Armand énekesnőt (akivel rövid ideig házasok voltak) is bántalmazta.

Kiemelt tartalom
28 éves korában meghalt Samantha Weinstein, a Carrie remake-jének színésze 28 éves korában meghalt Samantha Weinstein, a Carrie remake-jének színésze 2023.5.26 9:13

A zenész sorsát végül egy 1983-as eset végleg megpecsételte, amely során kalapáccsal támadt megözvegyült, 71 éves édesanyjára, akit végül egy henteskéssel halálosan megsebesített. A gyilkosságot követően azt állította, hogy egy hang utasította arra, hogy ölje meg az anyját, állítólag egész életében hangokat hallott, de csak a letartóztatása után diagnosztizálták nála a skizofréniát. Egészen haláláig börtönben maradt.