Mellbevágó őszinteséggel beszélt drogfüggőségéről és annak következményeiről T. Danny A maszk mögött című dokusorozat második részében. A zenész felidézte, hogy állapota odáig romlott, hogy pár nap alatt összeesett az orra.
Újabb megrázó részletek derültek ki A maszk mögött című dokusorozat második epizódjából. A zenész kendőzetlen őszinteséggel beszél arról az időszakról, amikor a karrierje csúcsán volt, miközben belül teljesen összeomlott.
T. Danny a műsorban elmondja, hogy kívülről minden sikeresnek tűnt: pörögtek a dalok, egymást érték a fellépések, telt házas koncerteket adott a Budapest Parkban és az Arénában. Közben azonban egyre mélyebbre süllyedt, és a dühét, frusztrációját drogokkal próbálta elnyomni. Elárulta, hogy volt időszak, amikor havonta 12–15 millió forintot költött el, nagyrészt kábítószerekre, és még a tartalékait is felélte.
A környezete egy idő után észrevette, hogy nagy a baj. Édesanyja a dokumentumfilmben arról beszél, hogy fia látványosan lefogyott, és az arca is megváltozott. Elmondása szerint nagyon félt attól, hogy elveszíti a gyermekét, miközben a zenész sokáig tagadta, hogy problémája lenne.
A fordulópont akkor jött el, amikor a függőség fizikai következményei is megjelentek. A rapper felidézte, hogy az orra rövid idő alatt súlyosan károsodott, ami sokkolta őt.
„Elég hamar összeesett az orrom, pár nap leforgása alatt. Azt láttam a tükörben, hogy egy szörnyet kreáltam, ez már nem én vagyok”
– mondta.
A felismerés után a barátai szerint dühében több tükröt is összetört, miközben az interneten – különösen Redditen – naponta találgatták az állapotát. A dokusorozat következő részei azt mutatják be, hogyan próbált kimászni élete egyik legmélyebb pontjáról, és hogyan kezdte el újraépíteni önmagát.