A Magyar Zene Házában nyíló kiállítása apropóján beszélgetünk a Queen, David Bowie, Mick Jagger, Paul McCartney és számtalan zenei ikon fotósával, Denis O'Regannel.
A 72 éves angol fényképész, Denis O'Regan a 20. századi punk- és a rockmozgalom első számú megörökítője volt. A Magyar Zene Háza előcsarnokában április elsejétől tekinthető meg az Analóg ikonok – Freddie Mercury és kortársai című felvezető tárlat, amely a májustól látogatható Freddie – The Exhibition nagyszabású időszaki kiállítás előfutára. Utóbbi az 1986-os budapesti Queen-koncert évfordulójának alkalmából számos eredeti tárgyat, bútort, színpadi jelmezeket és kéziratokat ígér, valamint Denis O'Regan fotóinak köszönhetően Freddie Mercury kevésbé ismert, személyes oldalát is megismerhetik az érdeklődők.
O'Regan világméretű popkulturális ikonok garmadájával turnézott és dolgozott együtt. Ő volt David Bowie és az 1985-ös Live Aid hivatalos fotósa, továbbá olyan előadókat kapott lencsevégre, mint a Queen (a budapesti koncertjüket beleértve), The Rolling Stones, Mick Jagger, The Who, Kiss, Bee Gees, Kate Bush, Pink Floyd, Patti Smith, Amy Winehouse, AC/DC, Duran Duran és Paul McCartney.
A Magyar Zene Háza előcsarnoka melletti előadóteremben, közvetlenül budapesti kiállításának megnyitója előtt interjúztunk a rocktörténeti fotográfussal. Beszélgetésünk során egyebek mellett kérdeztük Freddie Mercuryról és David Bowie-ról, a legendás Tavaszi szél-feldolgozás részleteiről, a Live Aid kulisszatitkairól, illetve sosem hallott backstage- és turnésztorikról.
A tárlat címe Analóg ikonok. A mesterséges intelligencia és az instant digitális filterek korában mit adnak nekünk a nyers, szemcsés, filmtekercsre fotózott képek?
Imádom a szemcsés, monokróm fotográfiát. A pályám kezdetén sokan problémásnak tartották a szemcsés fotóimat, ez azonban átértékelődött a digitális fényképezőgépek térhódításával, és mára kifejezetten egyedivé vált a filmes jellegű megjelenés. Az egyik kedvenc saját képemet Amy Winehouse-ról készítettem a 2005-ös Coachella Fesztiválon (lásd lent, nagyobb felbontásban pedig ide kattintva tekintheted meg); bár digitális géppel fotóztam, annyira rajongok a filmtekercses hangulatért, hogy utólag leszedtem róla színeket és szemcséssé tettem a felvételt.
2016-ban még nem algoritmus írta a slágereket – Elmondjuk, miért volt 2016 a könnyűzene egyik legerősebb éve
2026.1.24 9:33
Többen is megjegyezték az előcsarnokban is látható, 1981-es Kate Bush-portrémmal kapcsolatban, hogy a film érdessége miatt olyan, mintha Kate közvetlenül a lelkünkbe nézne. Nick Rhodes (a Duran Duran billentyűse és alapító tagja) is például viccesen megkérdezte tőlem tavaly, hogy van-e filmtekercs az iPhone-omban, mert irtózik mindentől, ami digitális.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Míg a színpadon istenségnek, az intimebb fotóin mélyen emberinek tűnnek a sztárelőadók. Eklatáns példa erre a Queen budapesti koncertje: a tribünön Freddie palástban énekel, a hotel teraszán azonban egy szál trikóban próbálja Brian May-jel a Tavaszi szelet. Tudta, hogy máig élénken él a magyar néplélekben ez a pillanat, és Orbán ellenzéke például kampánydalnak is használja, szimbolizálva a nyugati aspirációkat és a nép egységét?
Komolyan? Ez hihetetlen, nem tudtam erről. Freddie egyébként ideges volt a Tavaszi szél feldolgozása miatt – órákig próbáltak a teraszon, miközben a kameratáskámon ücsörögtek (lásd lent). Freddie nemcsak a tenyerére, hanem egy noteszbe is leírta a népdal fonetikus szövegét. Még hangbeállás közben is elgyakorolták a Népstadionban. Mindenki tudta, hogy egy történelmi és szimbolikus jelentőségű koncertről van szó, de az még őt is meglepné, hogy 40 évvel később is érzékelhető a feldolgozásának hatása. Emlékezetes hetet töltöttünk Budapesten, készült egy koncert-DVD is a magyarországi élményeinkről. (Ide kattintva tekintheted meg O'Regan Queenről készült fotóit.)
Ha már szóba került a Népstadion: fényképészként melyik izgalmasabb vagy nehezebb feladat, egy zsúfolt, sötét klubban fotózni, vagy monumentális stadionturnékon megörökíteni az előadókat?
A kedvenceim az arénakoncertek, mert sokkal nagyobb jelentősége van a közönségnek. A sztárok vannak fókuszban, de látjuk mögöttük az óriási tömeget is. Nem mellesleg, a turnék alkalmával több lehetőségem akadt, hogy a színfalak mögött, intimebb környezetben is lencsevégre kapjam a művészeket. A kluboknak viszont az a nagy előnye, hogy közelebb lehet férkőzni az „akcióhoz". Tavaly például egy kisebb színpadon láttam Robbie Williamset, és fantasztikus volt.
David Bowie-t több mint két évtizeden keresztül, 200 koncert alkalmával kísérte el. Híresen érzékeny volt a megjelenésére, és Ön volt az egyedüli fotós, akiben megbízott, és aki először tárta fel a kulisszák mögötti perszónáját. Az 1985-ös Live Aiden együtt voltak jelen Bowie-val és Freddie-vel. Milyen hangulatú volt a backstage? Volt bármiféle versengés a két ikon között?
Nem akárkik zsúfolódtak össze egy viszonylag kicsi, 50-60 négyzetméteres backstage-ben. Elton John, Paul McCartney, Sting, Mick Jagger... Jöttek-mentek a világsztárok. Elképesztő hangulat volt. Egy-két nappal előtte még fogalmunk sem volt arról, hogy történelmi jelentőségű eseményen veszünk részt. 1981-ben jelent meg a Queen és David Bowie (O'Regan Bowie-ról készült képeiért ide kattints) közös száma, az Under Pressure, melynek kapcsán jól ismerték és szerették is egymást Freddie-vel. A dalszerzési procedúra közben viszont óriási csörtéik voltak. A Queen összes tagja írt dalokat, David viszont egyedül alkotott, így rengeteget vitáztak azon, milyen legyen a kollaborációs szerzemény.
Emlékszem, hogy Bowie és Freddie is hozzám jöttek panaszkodni, hogy mennyire nehéz eset a másik.
Évtizedeket töltött a legnépszerűbb művészek társaságában, a munkája mégis az volt, hogy csendes megfigyelőként kapja lencsevégre a legnagyobb horderejű pillanatokat. Sosem volt emiatt magányos a turnékon?
Az őszintét megvallva, a háttérben mindnyájan egyenlőek voltunk. Az első óriásturnéim a Rolling Stones-szal és David Bowie-val voltak, és nagy meglepetésemre mindig nyitva állt az öltözőjük ajtaja, bármikor ki-be járkálhattunk. Egy repülőn utaztunk, egy légtérben mozogtunk, szóval egyáltalán nem éreztem magam kívülállónak. Bowie például mindig elhívott vacsorázni, és hosszasan, órákon át beszélgettünk.
El tudta engedi magát a csapattal töltött estéken, vagy fényképezőgéppel a kezében, megállás nélkül a sztárok következő „nagy pillanatát" kutatta?
Nos igen, a relaxálással akadtak problémáim. Félreértés ne essék, sokat lazultunk, buliztunk. Sőt, olykor jobban át szerettem volna élni a világ legnagyobb előadóinak társaságában töltött, kívülállók számára szürreálisnak tűnő pillanatokat ahelyett, hogy dolgozom. A turnéfotósnak nincs szolgálaton kívüli ideje, folyamatosan nyitott szemmel kell járni.
Voltak húzósabb pillanatok a turnékon vagy privát környezetben, amikor szándékosan letette a kamerát és nem készített képet?
Abszolút. Amikor rossz passzban találtam valakit, inkább békén hagytam. Vagy ha épp egy olyasvalakivel volt együtt, akivel nem lett volna szabad... Erre még most, a fotókönyveim összeállításakor is figyelnem kell. Ha pedig egy bulin netán kábítószer került elő, azt értelemszerűen sosem dokumentáltam.
1964-ben édesanyjával élőben látta a The Beatlest, majd 1999-ben Önt kérte fel Paul McCartney, hogy megörökítse a liverpooli Cavern Clubba való visszatérését. Mekkora élmény volt ez kolosszális Beatles-rajongóként?
Kiskorom óta imádom Pault. Leírhatatlan érzés volt egy élő legendával, egy valódi Beatle-lel együtt dolgozni. Főként úgy, hogy kifejezetten engem kért fel a koncert megörökítésére. Kár, hogy csak egyetlen Beatles-dalt énekelt, mert javarészt feldolgozásokat játszottak a zenekarának új albumáról. Megtisztelve éreztem magam, zseniális élmény volt időt tölteni Paullal. 1987-ben egyszer már ellátogattam a vidéki stúdiójába, amikor épp zenészeket hallgatott meg egy turnéja előtt.
Szinte testen kívüli pillanat volt, amikor lazán mesélte nekem a kertjében, miket csináltak John Lennonnal az 1960-as években.
Akadtak kezelhetetlen, dívaként viselkedő fotóalanyai?
Egyszer az MTV Video Music Awards-on fotóztam, ahol egymás mellett volt Madonna, Mariah Carey és Whitney Houston öltözője. Minden stábtag szerint rémálom volt velük dolgozni, mert folyamatosan versengtek, hogy kié a vagányabb öltöző. Egyikük miatt még a falakat is át kellett festeni.
A „csípjetek meg!"-momentumok egyike volt a díjátadón, amikor egyszerre lépett be az öltözőmbe Mick Jagger és Bono, miközben odakint még P. Diddy, Mariah Carey és Whitney Houston is várakozott.
Ki volt a legközvetlenebb előadó, akivel együtt dolgozott?
Egyértelműen David Bowie. Rendkívül nyitott és barátságos embernek ismertem meg. Ez meglepett eleinte, mert mégiscsak egy enigmatikus, különc figuráról volt szó.
Ha eltölthetne egy napot egy legendával, akit korábban fotózott, és már nincs köztünk, ki lenne az és miért?
Ismét David Bowie-t mondanám. Nagyon szerettem őt, kifejezetten közeli kapcsolatban álltunk. Éveken át turnéztam vele, rengeteg időt töltöttünk együtt. 1983-ban, az ázsiai Serious Moonlight koncertturné során egyszer 19 órán át kalandoztunk hindu templomok között és a folyóparton. Varázslatos nap volt – még egy hasonlót átélni nagyszerű lenne.
