2023.3.6 9:45
Olvasási idő 0:29
Maier Péter

Meghalt Gary Rossington, a Lynyrd Skynyrd gitárosa

ZENE ROCK

Ő volt az utolsó a nagynevű rockzenekar alapító tagjai közül.

Hetvenegy éves korában elhunyt Gary Rossington, a Lynyrd Skynyrd zenekar gitárosa. Ő volt az utolsó élő tag, aki a zenekar alapításánál is ott volt.

Gary Rossington egy indiói koncerten 2019-ben Forrás Scott Dudelson/Getty Images for Stagecoach

A 20. század egyik legnagyobb rockbandáját, amelyhez többek között a Sweet Home Alabama és a Free Bird című dalokat köthetjük, Nobel Five néven alapították 1964-ben, hat évvel később kapták a Lynyrd Skynyrd nevet. Három alapító tag 1977-ben hunyt el repülő balesetben, majd aztán három másik haláleset is történt az őket váltó tagok között, így tehát a zenekar története erősen összefonódott a tragédiákkal. A jelenlegi tagok mai napig aktívak voltak, idén júliusban indultak volna turnéra.

Gary Robert Rossington egy ideje küzdött egészségügyi problémákkal, de a halál pontos okát egyelőre nem erősítették meg. Vasárnap hunyt el, nemsokkal a hetvenegyedik születésnapja után.