ma 2026.2.25 15:32
Olvasási idő 0:44
Tóth Csilla

T. Danny az arcát takaró maszkról beszélt, hamarosan új zenével térhet vissza az énekes

ARCOK T.DANNY

Elmondása szerint egy bokszsérülés miatt takarja maszk az énekes arcát.

T. Danny kirobbanó formában van, állapotáról és életének változásairól a Fókusznak adott exkluzív interjút. Ahogy a 27 éves énekes elmondta, most újra arra koncentrál, hogy visszakapja régi formáját. 

„Úgy érzem, hogy kirobbanó formában vagyok. Volt honnan visszajönni, valljuk be. De folyamatosan azon vagyok minden egyes nap, hogy újra és újra figyelmeztessem magamat, illetve arra fókuszáljak, hogy rendbe rakjam magamat, hogy minél jobban visszajöjjek abba a formába, amiben voltam. Sőt, szerintem lassan meg is fogom azt haladni, úgyhogy könnyen mondhatom azt, hogy életem legjobb formájában leszek hamarosan“

– árulta el az énekes az RTL-nek, a riportban arról is szó esett, a maszk egy korábbi bokszsérülés miatt került az arcára, és arról is szó esett, meddig marad rajta. 

„Nem kényelmes, nyilván, maszkban játszani, de eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül, és hogy ezt az időszakot is magam mögött hagyom. Addig még ki kell bírnom ebben egy kicsit.“

T.Danny ellen tavaly indult eljárás kábítószer-birtoklás miatt. Az ügyet követően több hónapra eltűnt a nyilvánosság elől, most azonban visszatért, aktívan sportol, kosárlabdázik, megkapta első filmszerepét Dobó Kata Még egy kívánság című filmjében, hamarosan pedig új zenékkel lepi meg közönségét.