A begyűjtött hulladék összetétele ezúttal váratlan képet mutatott: eltűntek a PET-palackok, köszönhetően a visszaváltási rendszernek.
Az volt feltűnő, amit nem találtak azok a szemétszedők, akik a Szentkirályi Magyarország szervezésében részt vettek egy takarító akcióban a Római-parton. A népszerű találkozó- és kikapcsolódóhelyen rendszeres az eldobált szemét, így nem meglepő, hogy az önkéntesek néhány óra alatt 80 zsákot töltöttek meg hulladékkal.
A parton papír, üveg és még egy gumiabroncs is hevert. Viszont feltűnt, hogy eltűnt a PET-palack a szemétből. Míg korábban a közterületeken a szemét között bőven lehetett találni PET-palackokat, addig mostanra radikálisan lecsökkent a mennyiségük. Ezt tapasztalták a Szentkirályi munkatársai is: egyetlen betétdíjas műanyag palackot sem találtak akciójuk során.
A Szentkirályi Magyarország a körforgásos gazdaság szószólója, és különösen fontosnak tartja a csomagolás körforgásának megvalósítását: a vállalat számára az üres PET-palack nem hulladék, hanem értékes másodlagos nyersanyag. A PET-palackot többször is újrahasznosítják, ideális esetben folyamatosan egy körforgáson belül marad: a gyártótól a fogyasztóhoz, a fogyasztótól pedig a MOHU által üzemeltetett REpontokon keresztül újrafeldolgozásra kerül, majd visszajut a gyártóhoz. A Szentkirályi saját számításai szerint az általuk forgalmazott termékek PET-palackjainak 89%-át visszaváltják a vásárlók, így azok a körforgásos rendszeren belül maradnak.