Nem Magyarországon, hanem Libanonban indított nagyszabású iskolafejlesztést a kormány. A külügy szerint mindez a helyi keresztény közösségek és a régió biztonságának támogatását szolgálja.
Húsz katolikus iskola teljes modernizációját támogatta a magyar kormány Libanonban, a legkorszerűbb oktatási eszközök beszerzésével, s több mint száz tanár továbbképzésével – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bejrútban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Hungary Helps projektátadó ünnepségén közölte, hogy Magyarország büszke ezeréves keresztény államiságára, és ekként különös felelősséget érez az üldöztetésnek kitett keresztények iránt világszerte.
Méltatta a libanoni katolikus közösséget, amelynek a szavai szerint rendkívül fontos szerepe van a helyi társadalomban, hiszen iskoláik, kórházaik és szociális intézményeik mindenki előtt nyitva állnak, vallási hovatartozástól függetlenül.
Tudatta, hogy Magyarország ezért lehetőségeihez mérten hozzá is járul ezen tevékenységhez, az elmúlt években 41 projektet valósítottak meg az országban csaknem 40 millió dollár értékben, egyebek között részt vettek 63 templom újjáépítésében is.
Most pedig történelmi jelentőségű eseményhez érkeztünk el, együttműködésben Magyarország egyik vezető HR-szolgáltató vállalata, a Prohuman, a Hungary Helps Ügynökség és a libanoni katolikus iskolák tanácsa között. És ennek keretében a legmodernebb, csúcstechnológiás oktatási eszközöket biztosítjuk csaknem háromezer diáknak húsz libanoni katolikus iskolában, több mint száz tanár kiképzésével, akik majd továbbadják a tudásukat
– jelentette be.
Szijjártó Péter libanoni látogatásán arról beszélt, hogy Magyarország az oktatás fejlesztésével, a Maker’s Red Box módszer bevezetésével és ösztöndíjprogramokkal szeretné erősíteni a helyi katolikus és keresztény közösségeket. Hangsúlyozta, hogy a libanoni stabilitás hozzájárul a térség és a világ biztonságához, ezért a magyar kormány támogatja a libanoni fegyveres erőket, a szíriai menekültek hazatérését, valamint az EU és Libanon együttműködését is. A miniszter szerint az ország hazánk valódi szövetségese, és a cél az, hogy a térségben élők biztonságban, békében élhessenek.