A TV2 hírigazgatójánál is előkerült egy tízmillió forintos darab.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ezúttal Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatójának táskájáról posztolt a Facebookon, ami nem meglepő módon egy Hermès Birkin.
A táska több mint tízmillió forintba kerül, az értékes darab pedig még Szalai egyik barátnőjét is megihlette, aki egy egészen bizarr születésnapi tortát készíttetett a kiegészítő mintájára.
„A táskát persze Önök vették a hölgynek. Rogán ugyanis az Önök pénzéből költ milliárdos propaganda-kampányokra a TV2-n (is). Szalai Vivien hírigazgató pedig ebből kapja a fizetését az aljas, hazug híradó szerkesztéséért. A fizetésből pedig Birkin táska lesz”
– írta a képviselő hétfői bejegyzésében.
Hadházy arra is kitért, hogy mostanában mintha kevesebb fényűző poszt jelenne meg a kormányhoz köthető személyek közösségi oldalain. „Ez nem is csoda, ha igazak azok az információk, hogy Orbán személyesen, ordítva szúrta le némelyiküket. Persze nem a luxi miatt, azt ő is nagyban űzi, hanem hogy kirakják az Instára a képeket” – írta.
Az Hermès méregdrága, 9 és 150 ezer font között (4 és 72 millió forint) beszerezhető Birkin táskája a NER kedvenc kiegészítőjévé avanzsált, többek között Rogán Barbara és Sarka Kata ruhatárában is megtalálható. Hadházy Ákos rendszeresen ad hírt a magyar gazdasági-politikai elit feleségeinek luxustáskáiról, például
- Rogán Antal feleségének állítólag 120 milliós krokodilbőr táskájáról,
- Rogán Cecília 8–10 milliós kiegészítőiről,
- Matolcsy Ádám feleségének 3–5 milliós táskáiról,
- valamint Orbán Ráhel 2,2 milliós Chanel táskájáról.