Filippo Sorcinelli lassan 20 éve tervez ruhákat különböző egyházi méltóságoknak, köztük a pápának is.
Kreativitás és áhítat
Filippo Sorcinelli, a tervező, szabó, parfümőr, fotós és festő, ruhakészítők között nőtt fel az olaszországi Marche régióban található Mondolfóban. Szabó és takács családtagjai révén egészen korán megismerkedett az ruhák genezisével, emellett sok időt töltött templomokban, ahol a művészet, az anyagok, az illatok és a zene egyaránt elmélyítette benne a szépség iránti érdeklődést. Aktívan kivette a részét a helyi egyházi életben, és 13 évesen már több katedrálisban, többek között Fanóban, Riminiben és San Benedetto del Trontóban is orgonistaként lépett fel.
Tanulmányait a pratói Museo del Tessutóban folytatta, ahol szakrális művészetet és történelmi szövést tanult. 2001-ben, 23 éves korában ő készítette el egy barátja papi egyenruháját, amit a középkori építészet, szobrászat és festészet ihletett. 2003-ban már a genovai érsek is egyik tervezésében vezetett le egy tévében közvetített istentiszteletet, ezután pedig az egész katolikus világból ömlöttek hozzá a megrendelések. Szabászati műterme a Santarcangelo di Romagna nevű faluban található.
A pápa dizájnere
2007-ben állt XVI. Benedek pápa szolgálatába, és az évek alatt több mint 50 gazdagon díszített palástot és más pápai viseletet tervezett neki. Ezek jelentősen különböztek a későbbi, Ferenc pápának készített munkáitól, ugyanis mindig az épp regnáló pápa személyiségét veszi alapul, a két egyházfő pedig teljesen különböző személyiség volt. Bár általában képviselőikkel egyeztetett, megesett, hogy személyesen találkozott mindkét korábbi római katolikus egyházfővel.
View this post on Instagram
2013-ban a pápai liturgikus ünnepségek hivatala ismét megbízást adott neki, ezúttal Ferenc pápa első szentmiséjére. Meghatódva és megdöbbenve fogadta el a felkérést, annak ellenére, hogy nagyon szűk határidőre kellett elkészülnie az egyszerű krémszínű, fehér és arannyal díszített darabnak. Ferenc pápa regnálása alatt olyan ruhákat viselt, amiket szerény személyisége, illetve a pápai nevét adó Giotto Assisi Szent Ferencet ábrázoló freskók ihlettek. Utóbbiak közül Sorcinelli egyik személyes kedvenc munkája az, amit az olaszországi L’Aquilában tartott istentiszteletre készített. Sorcinelli egészen a végsőkig szolgálta Ferenc pápát; április 26-án egy fehér selyem, aranyszegélyekkel ellátott tervezésében helyezték végső nyugalomra a Szent Péter Bazilikában.
Bár évtizedeken át dolgozott a Vatikánnak, korántsem volt biztos, hogy az új Szentatyát is ő fogja öltöztetni. Végül ismét az utolsó pillanatban érkezett érkezett a megrendelés, ezúttal XIV. Leó pápa beiktatására.
View this post on Instagram
Polihisztor
2002-ben alapította meg az Atelier LAVS (Laboratorio Atelier Vesti Sacre) szabászatot, majd 2013-ban elindította UNUM nevű parfümériáját. Az első illata a fűszeres, tölgyes LAVS volt, emellett vannak erotikusabb illatai is, mint a Slightly-b!tch (Enyhén ribancos) névre keresztelt nehezebb, bőrös, citrusos illat. A Vogue-nak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy a Bibliában megannyi ponton fontos szerepet töltenek be az illatok, amelyek a transzcendenciát, az imát és az emberi drámát jelképezik.
Sorcinelli munkáinak különlegessége, hogy modern, csúcsminőségű anyagokkal – Kizárólag olasz selymet és gyapjút használ – és kortárs technikákkal gondolja újra a középkori viseleteket. A korszerű eljárások ellenére azonban egy-egy darab akár 1000 munkaórát is igényelhet, mivel tartózkodik a túlzott modernizációtól, mert szerinte az kiölné a természetességet és időtlenséget a ruhákból.
Nem véletlen, hogy 2018-ban a milánói Museo Diocesanóban állították ki munkáit, 2021-ben pedig a Pápai Liturgikus Intézet a szakrális ruhák területén elért innovációjáért Művészet és Liturgia-díjjal tüntette ki.
Homoszexualitás és vallás
Sorcinelli keveset nyilatkozott szexualitásáról, de nyíltan vállalja, hogy a férfiakhoz vonzódik, amit teljesen kibékíthetőnek tart a hitével. Hívő ember, ugyanakkor nem immunis a fájdalomra, ahogy az örömre sem. Tiszteletre vágyik, és közben próbálja feloldani az abszurd konfliktust önmaga és mások elvárásai között. A parfümkészítés felszabadítóan hatott rá, ez a szabadság azonban nem azt jelenti, hogy bármit megtehet, amit csak akar, hanem azt, amire hivatott. Elhivatottsága pedig gyakran ütközik a címkékkel, ceremóniákkal és klisékkel teli egyházzal.
Hitét és a katolicizmust egy hatalmas elhagyatott katedrálison keresztül tett sétaként jellemezte: hallani az ősi imákat, felismerhető a tér nagysága és a freskók szépsége, de közben egy hangot, illatot vagy fényt keres. Szerinte a katolicizmus tele van komplexitással és ellentmondásokkal, de a kereszténység olyan univerzális emberi élményekről szól, mint a szerelem, az áldozathozatal, a megváltás és a megbocsátás.
A pápa nyelve: 10 latin kifejezés, amit mindenképpen hallani a konklávé alatt, de csak kevesen értenek
2025.5.6 15:07
Szerinte a kísérletezés mellett a tanulásra és a mélyebb megismerésre is szükség van. Nemcsak a liturgikus ruházat definícióját illetően, hanem azzal kapcsolatban is, hogy az milyen helyet foglal el a művészettörténetben.