ma 2025.9.11 15:03
Olvasási idő 0:39
Jókay Kristóf

Úgy tűnik, lehetett élet a Marson – erre utaló jeleket talált a Perseverance Mars-járó

Úgy tűnik, lehetett élet a Marson – erre utaló jeleket talált a Perseverance Mars-járó
Forrás NASA
TECH-TUDOMÁNY MARS ŰRKUTATÁS

A Perseverance (magyarul Kitartás) 2021 óta vizsgálja a Marson található Jezero-krátert. Most úgy tűnik, olyan nyomokat talált, amik életre utalnak.

A Mars-járó egy folyóvölgyben talált olyan agyagköveket, amelyek ásványi és kémiai jellemzői, valamint a bennük található szerves molekulák együttesen potenciálisan életre utaló jelek. Hogy tényleg életről van szó, vagy sem, az csak későbbi laboratóriumi vizsgálatokból fog kiderülni – írja az AP News nyomán a Telex.

„Bár hangsúlyozzuk, hogy a jelenlegi nem egy végső megállapítás, még sosem voltunk ennyire közel ahhoz, hogy élet nyomait találjuk meg a Marson” – mondta Nicky Fox, a NASA tudományos küldetéseinek vezetője. 

„Csodálatos lenne, ha végérvényesen bizonyítani lehetne, hogy ezek a képződmények milliárd évekkel ezelőtt egy másik bolygón élő valami miatt alakultak ki, nem igaz?”

Ezt már Joel Hurowitz, a Stony Brook Egyetem vezető kutatója nyilatkozta. Hozzátette, ha mégsem lesz igazuk, az sem baj, hiszen „az egy értékes lecke lenne arról, hogy a természet össze tud esküdni ellenünk”. Az élet alapját képező szerves szén mellett Hurowitz és csapata apró pontokat, úgynevezett mákmagokat és leopárdfoltokat talált, amelyek vas-foszfáttal és vas-szulfiddal voltak dúsítva. A Földön ezek a kémiai vegyületek a mikroorganizmusok szerves anyagok lebontásának melléktermékei.