ma 2025.8.18 10:30
Olvasási idő 1:23
Szöllősi Anna

Egy felmérésből kiderült, mennyire vágyik tűzijátékra a magyar

KÖZÉLET AUGUSZTUS 20 TŰZIJÁTÉK

Az emberek 61 százaléka nem támogatja az augusztus 20-i tűzijátékot, és még többen vannak azok, akik szerint fölösleges pénzégetés.

A Publicus Intézet a Népszavának készített reprezentatív felmérést, ami szerint Európa legnagyobb tűzijátékát, vagyis a budapestit az emberek 61 százaléka nem tartja jó dolognak, azt csak 35 százalék támogatja, 4 százalék pedig nem válaszolt.

A kormánypárti szavazók 72 százaléka ért egyet azzal, hogy minden évben tűzijátékkal ünnepeljük az államalapítást, míg az ellenzéki szavazóknak csupán 17 (azon belül a Tisza Párt szavazóinak 13), a bizonytalanoknak pedig 31 százaléka szerint jó dolog a pirotechikai show.

Amikor nem általánosságban, hanem úgy tették fel a kérdést, helyes-e idén is megtartani a tűzijátékot, 39 százalék felelt igennel, és 57 százalék ellenezte az esemény 2025-ös megrendezését. Azt a fideszesek 75, az ellenzékiek 21 (a tiszások 16), a bizonytalanok 36 százaléka támogatta.

Még a fideszesek is másra költenék a milliárdokat

Tízből nyolc ember szerint a tűzijáték túl sokba kerül, a pénznek máshol jobb helye lenne, és csupán 18 százalék gondolkodik ellenkezőleg a 2 százalék „tartózkodó” mellett. Az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka látná máshol szívesebben ezt az összeget, és sokatmondó, hogy még a Fidesz-szavazók 51 százaléka is osztja ezt az álláspontot.

Kiemelt tartalom
Nemcsak a kutyák és a lovak, de a vadállatok is megsínylik a szilveszteri durrogtatást Nemcsak a kutyák és a lovak, de a vadállatok is megsínylik a szilveszteri durrogtatást 2024.12.29 11:14

A lap emlékeztet: az államalapítás napján a 30 perces műsor alatt 46 ezer pirotechnikai effektet lőnek majd fel a Duna partjának 5 kilométeres szakaszán, összesen 3,6 milliárd forintból. Az ünnepségekre összesen költött 10,9 milliárd forint éppen megegyezik a pedagógusok teljesítményértékelés alapján történő 2025-ös béremelésére költött összeggel. A válaszadók 59 százaléka legfeljebb ennek az összegnek az egyharmadát, 28 százaléka pedig legfeljebb kétharmadát költené az ünnepségsorozatra. A fideszesek ebben megengedőbbek, de még köztük is többségben vannak, akik kevesebbet pénzt égetnének el erre. 

A megkérdezettek majdnem fele, 48 százalékuk mondta: volt már olyan, hogy megnézte az augusztus 20-i tűzijátékot, ez az arány a fővárosban lakók körében 74, a más városokban élők között 46, a községekben lakók esetében 39 százalék. Idén az emberek 5 százaléka tervezi, hogy személyesen nézi meg az ünnepségek fő attrakcióját, további 28 százalék a tévében vagy az interneten követi majd. Tízből hat ember nemmel válaszolt erre a kérdésre, további 5 százalék pedig még nem tudja, hogy megnézi-e a show-t. Emellett az emberek 23 százaléka az országban más pontján fog részt venni valamilyen augusztus 20-i rendezvényen.